 |
 |
 |
|
PROTESTÁNS
IFJAK
MAGAZINJA
A Sylvester János Protestáns Gimnázium lapja
Karácsonyi szám
I. évfolyam 4. szám
Ez a szám a M.R.E. Bethesda Gyermekkórházának ajándéka
1997. december 20.
Gyökössy Endre: Háromkirályok Megyeren
- Menj mán arrébb! Bekened a Manci bundáját, aztán tudod, milyen - lökött
egy barátságosat Pityu Lalin, akinek cipõpasztával volt bekenve a képe, és
piros papírkorona csálézott a feje búbján.
- Te meg ne lépj az ünnepi cipõmre! - bökte oldalba Lali Pityut, aki nõvére
kifordított báránybõr bundájában alakította Menyhártot, az aranyhordozó
királyt, s õ maga Gáspár király tömjénes méltóságával igazította el vézna
lábát a szakadtpertlis, ócska tornacipõben. Pityu fején is korona volt. Mint
fõkirálynak: aranyos papírból. De hiába nyálazta minden sarkán az olcsó
ragasztót, már alaposan kikezdte a téli este nyirkos köde. Misi mögöttük
kullogott. Õ lett volna Boldizsár, a mirhát ajándékozó. De csak egy kopott
bojtos asztalterítõ fityegett palástként girhes vállán. Egyik kezében
"pásztorbot", a másikban meg anyja cekkerje, amiben a kincseket
gyûjtötték. Mert modern királyok voltak. Ajándékot kértek és nem vittek.
Hacsak betlehemes verset nem, amit Pityu még egy kis szabolcsi faluban
tanult, ahonnan néhány éve a külváros külvárosának szélére hozta az apja.
Az õ ötlete volt a falun szokásos háromkirályosdi. Kikerülve a külvárosi
utcák foghíjas lámpái alól, az óvatosan hátramaradt Misi éppen egy mákos
bejgli darabot akart kiemelni nagy visszamaradottságában a kincstartó
cekkerbõl, amikor Menyhárt király, Pityu személyében rárivallt:
- Te, nehogy bezabálj! Tudod, hogy összetörlek.
- Neem! - kapta vissza kezét a rongyos királyfi, pedig már szájában érezte
az omlós falatot.
- Ami közös, az közös, nem igaz? Majd elosztjuk - szipákolta suvickos orrát
Lali.
- A pénzt is? - furakodott Misi közéjük.
- Azt is - emelte a sár fölé bundáját a királyvezér.
- Megvan?
- Na hallod?!
- Mennyi?
- Tán vagy száznyolcvan forint - (ma kb. 1800 Ft lenne *a szerkesztõ megjegyzése)
nyálazott egyet széthulló koronáján Menyhárt király.
- Hatvan jut egy kopoltyúra! - izgult Misi.
- El kéne még menni egypár helyre - bújt ki Lali koronája alól a kapzsiság
ördöge.
- Sötét van már. Lehet nyolc óra is - pislogott ijedten Misi - tudod, milyen
a Mamám.
- Elég helyrõl kirúgtak már, nem érti meg a népség az effélét. - döntötte el
falusi gõggel Menyhárt király a vitát - be is rekedtem a sok versmondásba.
- Krivácséknál is belesültél - vigyorodott el Lali, de már ugrott is elfele,
mert Pityu fõkirályi lába nagyot lendült.
- Krivács tata csak úgy fogta a hasát - hergelte tovább.
- Ha sokat jár a szád, nem kapsz semmit - nyilvánította ki vezéri hangon
Pityu - ha nem hívlak, otthon kuksolhatnál egy fillér nélkül.
Ez komoly érv volt, így hát elhallgatott az ellenzék. Közben kiértek a Váci
út sarkára. A nyirkos köd fölkúszott a Duna felõl, és ráült a külváros gödrös
utcáira. Bebújt a kéményeken, bekúszott a háromkirályok kabátujján, s
lyukas könyökükön füstölt ki. Nyakukba húzták koronás üstöküket és
dideregtek. Alig járt valaki az utcán, csak egy árva villamos zörgött végig
majdnem üresen a Váci úton. A lámpák tejbe mártottan pislogtak, és annál
sötétebb lett mögöttük az utca.
- Na most mit csináljunk? - bámult fel Misi a fõkirályra, aki zavartan
csörgette nadrágja zsebében az "aranyakat", amelyeket bosszús és vidám,
meghatódott és meglepett, faluról felszakadt és magukat ittfelejtett
külvárosi emberek adtak a csóró háromkirályoknak.
- Micsináljunk? - vacogott most már Lali is, mert leffegõ tornacipõjébe
bemászott a sárlé - osztozzunk?
- Itt? - nézett szét az elárvult sarkon Pityu, a fõkirály.
- Nem látni, sötét van - protestált Misi, aki nem bízott egészen Menyhárt
király barátja igazságosságában - menjünk be Sanyóékhoz, itt laknak a
negyedik házban - topogott egyre jobban dideregve Lali. Lukas harisnyája
alatt már csak úgy cuppogott a sár.
- Te, mi van Sanyóval? Nem jár a suliba sem? - kérdezte Pityu.
- Biztosan lóg.
- Áh, a Sanyó? Tudod, milyen magolós.
- Nézzük meg. Legalább melegben leszünk - kezdte most már Misi is a vaco-
gást.
Azzal nekilódultak. A nagy földszintes bérház szemetes udvarára innen is,
onnan is sárga, rõtes fény vetõdött ki. Az egyik konyhaablak függönye fölé
karácsonyfa hegye kandikált, hegyén pufók papírosangyalkával. Az ajtó
mögül vidám lárma szûrõdött ki és hússzag. Misi nagyot nyelt. Kezében
elnehezült a kincses cekker.
- Itt laknak?
- Á, ott hátul - mutatta Pityu az utat. Már ott is állt a rozoga konyhaajtó
elõtt. Pityu kopogott.
- Ki az? - hallatszott egy gyerekhang.
- Mi, Pityu, Lali - meg Misi - toldotta meg a bemutatkozást Misi, s már
vonultak is befelé. A friss levegõ után megcsapta õket az áporodott
izzadtság és ételszag. Még a fiúk is riadtan néztek körül. A salétrompenészes
falon egy zöldes csapból folydogált a víz, bele a rozsdás mosogatóba,
amelyben piszkos edények tornyosultak egymás hegyén-hátán. Mellette
egy feldúlt ágyféle, összetúrt párnákkal, kacatokkal, mintha most bújt
volna ki belõle valaki. Mellette egy csikótûzhely. Sanyó az ágy sarkában
guggolt. Cipõ nélkül, de ruhástól. Állig húzott térde fölött kezét
összekulcsolva egykedvûen bámult a három királyokra.
- Szevasz - pislogott Sanyóra Pityu.
- Szevasz - kapkodtak levegõ után a mellékkirályok.
- Szevasztok - aztán csönd. Sanyó csak nézett rájuk, de meg se mozdult.
- Bejöttünk. Hogy vagy? - nyögte ki végül is Lali, amikor megunta a
topogást.
- Nem voltál az iskolában; mióta is? - eresztette le a pásztorbotot és a
cekkert Misi.
- Elvitték anyámat.
- Elvitték? És apád?
- Vele ment. Autón mentek.
- Autón? - meresztette ki szemét Misi, aki jobb híján egy felfordított
vödörre ült le.
- Mentõautón - bólintott merev arccal Sanyó, s csak nézett maga elé.
- Kórházba? - faggatta résztvevõen Pityu.
- Ühüm, a szülõotthonba.
- Mikor mentek el?
- Délben.
- Azóta itt ülsz?
Sanyó füléig húzta vézna vállát, de nem válaszolt. Pityu felállt. Könyékig
belekotort lötyögõ nadrágja zsebébe, s egész tartalmát kiborította a rozzant
hokedlire. Egész halom pénz csörrent ki a kopott deszkára.
- Osztozunk? - csillant fel Misi szeme, és felállt a vödörrõl.
- Ettél már? - nézett Pityu Sanyóra, feleletre sem méltatva a legkisebb
királyt.
- Mit? - húzta fel Sanyó újra a vállát.
- A cekkert!
Misi ugrott és már hozta is.
- Borítsd ki! - parancsolta Menyhárt király, az aranyhordozó. Már ott is
tornyosult a konyhaasztal közepén, egymás hegyén-hátán a mákos bejgli,
alma, kolbász, kuglóf, dió, véres hurka, szaloncukor, szõlõ, rántott hús és
 |