 |
 |
 |
|
2
A Sylvester János emlékére készült dombormû
és alkotója: Munkácsy Károly
Gondolatok
Már jócskán benne vagyunk az 1998. évben. De emlékszünk
még az évkezdetre, nemrég új naptári évet kezdtünk...
Nagy László: Az elvarázsolt kastély (részlet)
Akár a szeretõk, takarják egymást az éjféli óramutatók. Új év,
új szív! Puszilkodnak poharak, orcák. Mindenki mindenkivel,
mindenkié mindenkiével. Ölelkezés a girland-hurkák alatt,
elvarázsolt kastélyunkban, honnan az úrhölgyeket ki-
szippantotta a hajdani huzat. Hála, hála. Most mi vagyunk
idetaszítva. Õk meg valahol, mennyországukból, csillagközi
fekete lukból morognak ránk, s megítélik stílusunkat. Új év, új
szív! Csak volnék bátor, áhított hóesésként fölállnék az asztal
fennsíkjára s meredeken így susognék: Uraim, hölgyeim,
gyémánttá tömörült a gyanúm, hogy az új év is ó év. Eljött az
évgyûrûk csõdje. Szívünket pedig nem lehet kicserélni, marad
a kénytelen, idült képmutatás...
Az óra mutatói, akár a szerelmes lelkek metaforái a beteljesü-
lést szimbolizálják. Most, ki tudja mely év szilveszterén, új
vágyak törnek elõ szívünkbõl; kívánjuk a jót és ezért ígérget-
jük is, hogy az új évben személytõl függetlenül ez lesz a
célunk. Mindenkit szeretni fogunk.
Ebben a kastélyban az ál-fogadkozások tömkelege hangzik el
évek és évszázadok óta. Idült korok emberei gúnyos nevetés-
sel mutogatnak ránk sötét ujjaikkal a megsemmisülés régióiból
(csillagközi fekete lukból): ,,Új év, új szív, minõ képmutatás.''
Nincs vágy és nincs oly szent akarat, mely új távlatokat adna
az új évnek. Csendes magányomban elhagyatva, egyedül
ráébredtem, hogy az új év is ó év. Én sem vagyok tisztább
nálatok, de törekszem, hogy az ó évbõl új legyen. Nem tudunk
megváltozni, mert a letûnt korok embereinek lelkét kaptuk, akik
képmutatónak haltak meg...
(Ferkó Dániel és Somhegyi Zoltán, 9. osztály)
Diákjaink írásaiból
Mások vagyunk, s az emberek mindig attól félnek
Az emberek azt hiszik, hogy nincsenek közös problémáink.
Igen...
A mai világban már annyira eluralkodott a rossz, hogy az
emberek a józan ész által diktált gondolataikkal már nem
tudnak, és nem mernek a másikban megbízni. A közösség egy
olyan csoport, mely ezt a hideg, és merev gondolkodást
fölmelegíti a szeretet erejével.
Igenis meg kell bíznunk a másikban, ez az élet értelme, s
enélkül elvesztünk. Tanuljuk meg egymást szeretni, elfogadni,
segíteni a bajban.
A mi osztályunknak (már csak a dicsekvés kedvéért is) úgy
érzem sikerült kialakítani egy nagyon jó osztályközösséget.
Persze vannak kilógások (hol ne lennének), de akik megpró-
bálják föladni, azokat rábírjuk hogy küzdjenek tovább, és
minden erõnkkel segítünk nekik ebben. Ezt azért tesszük, mert
szeretjük õket, és egy közösség vagyunk. Ha egy csoport
képes együtt harcolni valamiért, akkor az KÖZÖSSÉG.
A mi osztályunk
A mi osztályunkban nagyon klassz közösség alakult ki. Bár
sok nézeteltérésünk van, és ahányan vagyunk, annyi a véle-
ményünk, azért azt mindenki érzi és tudja, hogy szeretjük
egymást. Természetesen (sajnos) vannak olyan emberek az
osztályban, akik eléggé gyorsan föladják, de õrajtuk a közös-
ség szeretete és gondviselése segít. Eddigi életem során ez az
elsõ osztályom, ami egy közösség. Sok helyen nálunk is
alakultak kisebb csoportok az osztályban, de hála Istennek,
ezeknek nincs közösségromboló hatásuk. Ha közösségrõl
beszélünk, feltétlenül szükséges leszögeznünk, hogy a leg-
fontosabb dolgok a szeretet, a türelem, a békesség, a szelídség
és a közösségi szellem. Ezek az összetartó erõi egy kö-
zösségnek. Ha ezeket megpróbáljuk betartani, akkor egy
csodálatos osztályközösséget kapunk. Ha egy osztályközös-
ségben kialakul az egymás iránti szeretet, akkor nincs olyan
dolog, ami ezt az összetartó erõt szétszakíthatná. Tesókáim!
Törekedjünk a szeretetre, mert az egy jó közösséget hoz létre.
(E. Tomi 9. osztály)
A tragikus hõsök kiszakadnak a közösségbõl és pusztító
magányba hullanak
(Gondolatok Antigoné és Kreón sorsáról)
A görögség történeti fejlõdésének csúcsa, s egyben kiteljese-
dése kétségkívül a Kr. e. V. sz. letéteménye. A drámák kora, az
alkotásé, mely nem más, mint az ember eredendõen mûvészi
hajlamának legmagasabb fokon való kiélése. Alkotói az egyén
és közösség tiszta, harmonikus ökológiai egyensúlyát keresik.
Tragikus hõseik mögött tulajdonképpen õk maguk állnak.
Szentek és mûvészek, akik fokról fokra jutnak el az
önmegismerés zenitjéig, s az õket körülvevõ világ analizálá-
sáig. Ez a fejlõdés törvényszerû, normális, a világ népeinek
együttesen individuális és közösségi élménye. Az ismeret- és
tudatformálta vallásos lelkiség tehát minden nép közös ge-
nezise. A görög kultúrtörténetben ez a kezdet a VIII. sz.-tól
datálható. A káoszból, a sötétbõl megfogan a lélek, mely testet
ölt, íme az ember, avagy a görög ember. A jó, a gonosz, a sötét
és a fényességes mindenütt együtt van jelen, s örök
metafizikai ellentétként vívja folytonos harcát. Ebben a véres
küzdelemben az ember eszközzé degradálódik. Saját szintjén õ
maga is harcol, ahogy az Iliász hõsei. Állatiasan ösztönös
ámokfutásából azonban neki lehet ébredése, mert a fent
említett közegekkel ellentétben neki van egy örök attribútuma:
a lelke. Az izzó gyûlölet helyett a boldogságot keresve,
ahogyan Odüsszeusz visszajuthat lelki önmagához. Az út
 |