 |
 |
 |
|
4
A Plútó történetének fontosabb dátumai
1781 William Herschel fölfedezi az Uránuszt
1845 J.C. Adams kiszámítja az Uránuszon túli bolygó helyzetét
1846 Galle és d'Arres fölfedezi a Neptunuszt U. J. J. Leverrier
számításai alapján
1879 Camille Flammarion fölveti egy Neptunuszon túli bolygó
létét
1905-1907 Lowell kutatást végez egy Neptunuszon túli bolygó
után Flagstaffban
1914 C. O. Lampland felújította a kutatást Flagstaffban
1919 M. Humanson kutatást végez Mount Wilsonon W. H.
Piecking számításai alapján
1929 Clyde W. Tombaugh újrakezdi a kutatást Flagstaffban
1930 Clyde W. Tombaugh fölfedezi a Plútót
1949 G. Kuiper az elsõ közvetlen mérést hajtja végre a Plútó
átmérõjére (10 200 kilométer)
1950 G. Kuiper és M. Humanson a Palomar-féle reflektorral
újabb mérést hajt végre a Plútó átmérõjére (5 800
kilométer)
1955 M. Walker és R. Hardie megállapítják a Plútó
tengelyforgását
1965, 1970, 1971 Plútó-felvételek készülnek az Egyesült
Államoki Tengerészeti Obszervatóriumának 1,55 méteres
reflektorával Flagstaffban
1978 James W. Christy fölfedezi a Charont az említett
felvételeken. A Plútó méretére és sûrûségére új
becslések születnek
1989 A Plútó eléri perihéliumát
Clyde W. Tombaugh: A Plútó felfedezése
1906. február 4-én született az Egyesült Államok Illinois
államában egy farmon, Streaton közelében. Szülei Muron és
Adella Chriton Tombaugh. Öt testvére közül õ volt a legidõ-
sebb. Kedvenc tantárgya a történelem és a földrajz volt. Már
diák korában foglalkoztatták más bolygók és a világûr. Gyak-
ran meglátogatta amatõr csillagász nagybátyját a szomszéd
farmon. Õ ismertette meg Galileivel, Sir William Herschellel és
Percival Lowellel. Õk lettek a fiú ifjúkori hõsei. Késõbb sokáig
segített apjának a mezõgazdaságban. 1922-ben Kansasba
költöztek. Itt készítette elsõ távcsövét házilag, de elég rosszra
sikerült. 1927-ben nekiállt a másodiknak (százszoros
nagyítású) és a harmadiknak (négyszázszoros nagyítású).
Ezek sokkal jobban sikerültek. Ezután gyakran vizsgálta az
üstökösöket és bolygókat. Egy évvel késõbb, már az égitestek
gondos lerajzolásához fogott. Különösen a Jupiterrõl és a
Marsról készült vázlatok sikerültek jól, amelyeket el is küldött
a Lowell Obszervatórium igazgatójának, Dr. V. M. Sliphernek.
Néhány nap múlva ezt a levelet kapta: "Szeretne-e ön január
közepén a flagstaffi Lowell Obszervatóriumba jönni néhány
hónap próbaidõre?". Egy hét múltával a Larned-Flagstaff
gyorsvonattal meg is érkezett az Obszervatóriumba. A
Neptunusz fölfedezését követõen az Uránusz pályazavarait
nagy részt már indokolni tudták, még mindig akadtak azonban
olyan furcsaságok az Uránusz mozgásában, amelyek további
magyarázatra szorultak. A feltételezések szerint egy
Neptunuszon túli bolygóban kell keresni a zavaró
tényezõket. (Hasonló volt tehát a helyzet, mint a Neptunusz
felfedezésénél, amikor az Uránusz pályamenti mozgásának
rendellenességeibõl indultak ki, s ebbõl következtettek a
Neptunusz létezésére). Az elképesztõen bonyolult
számítások ellenére inkább a szerencse segítségével bukkant
rá a kilencedik bolygóra.
1930, Flagstaff. Az Obszervatórium új munkatársa, C. W.
Tombaugh hosszú éjszakákon át didergett az intézet új, nagy
teleszkópja mellett. Tucatszámra készítette a felvételeket, attól
a reménytõl sarkallva, hogy talán éppen õ lesz az a szerencsés
kutató, aki felfedezi a számítások alapján elõre megjósolt, de
még soha senki által nem látott kilencedik nagybolygót.
Január 21-én, 23-án és 29-én is készített egy-egy
felvételsorozatot. A képeket azután rendkívül nagy gon-
dossággal és türelemmel hasonlította össze egymással. E
munka során figyelt fel arra, hogy egy halvány, csillagszerû-
nek mutatkozó pontocska látható a háttérben levõ száz és száz
csillag között, s ez a pont, amint azt a felvételek tanúsították,
nagyon lassan tovavonul e csillagokhoz képest! Megtalálta az
új planétát, messze a bolygórendszer fagyos külsõ határán
kívül. Az általános vélemény az volt, hogy igen elhagyatott
és barátságtalan hely lehet, így az alvilág istenérõl
keresztelték el. Az új bolygó a Plútó nevet kapta. A Plútónak
igen elnyúlt ellipszispályája van, így Naptól való távolsága
nagyon változó. Napközelben a Neptunusz pályáján belül
kering: 1997-ig például éppen ez volt a helyzet. Tehát `97-ig a
Neptunusz érdemelte ki a legtávolabbi ismert bolygó címet. A
Plútó aprócska bolygó, kisebb, mint a Holdunk. A felszín
átlagos sûrûsége a vízhez hasonló, így valószínûleg jeges
égitest: fagyott vízbõl, ammóniából és metánból álló
kozmikus jégtömb. Légköre nincs, esetleg napközelben lehet
egy csekélyke gázburok körülötte, a felmelegedés hatására
bekövetkezõ párolgás miatt. Felszínén eljegesedett táj lehet,
részleteket még nem sikerült megkülönböztetni rajta. A Plútó
eredete kérdéses. Feltehetõleg a Neptunusz megszökött
holdja, amely önálló, Napkörüli pályára állt. 1978-ban
fedezték fel egyetlen holdját, amely a Charon nevet kapta.
(Charon volt az a mondabeli csónakos aki a holt lelkeket
szállította az alvilágba a Styx-folyón keresztül.) A Charon
átmérõje a Plútóénak 40%-a, ezzel anyabolygójához
viszonyítva a legnagyobb hold a Naprendszerünkben.
Tízszerte halványabb a Plútónál, és annak középpontjától 17
ezer kilométer távolságra kering. Valószínûleg jégbõl áll.
Érdekessége, hogy keringési ideje egyenlõ a Plútó
tengerforgási idejével, így mindig a bolygó ugyanazon pontja
felett látható. Egy olyan hold amely sohasem kel fel, és soha
sem nyugszik le.
Plútósúly és Plútóév
Föld
Plútó
Föld
Plútó
10 kg
1 kg
10 év
0,04 év
30 kg
2 kg
20 év
0,08 év
50 kg
3 kg
40 év
0,16 év
Még kevés olyat tudunk a Plútóról, ami biztos, a nagy távol-
ság miatt, és gyönyörû lehet a jeges kráterekkel, jég-hegyek-
kel, -völgyekkel, -dombokkal, -síkságokkal borított táj. Ha
éppen úgy állsz, hogy látod a Charont, órákig nézed és soha-
sem tûnik el.
(Összeállította: Füles)
 |