 |
 |
 |
|
A szemébõl egyszerre tükrözõdött a riadtság és a várakozás.
Azon az estén sokáig beszélgettünk. Robi elmesélte, hogy
rengeteg ház omlott össze, és a Tisza hatalmas károkat okozott.
Sokan maradtak télvíz idején fedél, élelem és ruha nélkül.
Eleinte sírdogált, nehezen szokta meg az új környezetét. Soha
nem volt még távol a szüleitõl. Folyton Anyu sarkában volt.
Úgy ment utána, mint kotlós után a kiscsibe.
Napközben a viski gyerekek velünk jártak. Az iskola
színvonalas, érdekes, hasznos programokat szervezett nekik.
Állatkertbe, múzeumokba mentek. Megnéztek a Parlamentet és
a Csodák palotáját is.
Megdöbbentem, amikor Robi azt mondta, hogy még
nem volt moziban. Mikor elmentünk, tátott szájjal ült a
nézõtéren.
Az egyik hétvégén hatalmas hó esett. Zebegénybe
mentünk kirándulni. Robival szánkóztunk, hógolyóztunk, és
nagyokat birkóztunk a hóban. Szemmel láthatóan nagyon
élvezte az egészet. Késõ este értünk haza, ám mit sem törõdve
az idõvel, megnéztük a gyönyörûen kivilágított Budapestet.
Végiglátogattuk az összes nevezetességet. Robinak a fényben
úszó Lánchíd tetszett a legjobban. Többször is végigmentünk
rajta. Már nem sírdogált, egyre jobban érezte magát. Otthon
hatalmas gombfocicsatákat vívtunk. Nagyon szeretett
társasjátékozni is.
A 3 hét hamar eltelt, elérkezett az indulás napja.
Szomorúan búcsúztunk el egymástól. Megfogadtuk, hogy
továbbra is tartjuk a kapcsolatot. Nem felejtjük el egymást,
hiszen Robi egy kicsit már a családunkhoz tartozik. 3 hétig
mintha az öcsém lett volna. És ez nem múlhat el nyomtalanul.
Néhány hét múlva levelet kaptunk Robitól és a
családjától:
Részlet a levélbõl:
„Biztosan mesélt Robi az itteni helyzetrõl. Rengeteg kárt csinált
mindenkinél az árvíz. Igaz, azóta rengeteg segély érkezett. Az a
"kis" Magyarország ellátta Visket illetve a rászoruló
károsultakat fõbb élelmiszerrel és ruházattal. Még a mai napig
érkeznek segélyek. Mi is részesültünk belõle. Kérjük is a jó
Isten áldását minden segítséget nyújtóra.”
(Laki Imréné Moróz Mária)
Kárpátaljai gyerekek írásaiból:
Az árvíz
Ez az egész egy esõs napon kezdõdött. Elõtte egy
hétig zuhogott az esõ. Szerdai nap volt, kimentünk a Tiszához,
nagyon nagy volt. Hazamentünk, nyugodtan lefeküdtünk
aludni. Csütörtök éjszaka egy óra volt, amikor felköltöttek
minket, mi nagyon megijedtünk. A tyúkokat gyorsan fellöktük
a padra, aztán a disznót felraktuk a traktorra és elvittük
mamámhoz a hegyre. Én és a sógorom felmentünk a hegyre.
Belénéztünk a messzilátóba és minden vízben volt. A
következõ héten hétfõn tudtunk hazamenni. A látványtól
megrémültünk: az udvaron nagy sár volt, a házban vagy tíz
centi volt. Aztán jöttek szólni, hogy lehet menni
Magyarországra és eljöttünk. Itt nagyon jó.
Három hét Budapesten
A viski Kölcsey Ferenc középiskolából nyolcvan
gyerek és öt tanárnõ jött Budapestre pihenni. Két
gimnáziumban voltunk elosztva. Csoportunkat a Sylvester
János Protestáns Gimnáziumba járó gyerekek családjainál
szállásolták el.
Ez a "kirándulás" az árvíz miatt valósult meg. Azok a
gyerekek jöttek, akiknek a házukban volt víz vagy összedõlt a
ház. A készülõdés nagy izgalommal telt. November 22-én eljött
a várva várt nap. Vasárnap reggel hét órakor gyülekeztünk.
Minden gyereket a szülei és a testvérei kísértek ki. Kilenc óra
elõtt indultunk el, addigra már mindenki megfagyott. Az út elég
hosszú volt, még egy kerülõt is kellett tenni. Mert tudni illik a
huszti híd leszakadt az árvíz miatt és ez a híd összekötõ híd.
Este fél kilencre megérkeztünk. Azért ilyen késõn, mert Gödöllõ
elõtt elromlott a busz. Elõször a Sylvester János Gimnáziumba
jöttünk. A családok már vártak ránk. Én egy nagyon kedves
háromgyerekes családhoz kerültem. Az elsõ napokban
szokatlan volt. Mindenki ment volna haza. Késõbb már
megszoktuk. Én nagyon jól érzem magam. Sok érdekes helyen
jártunk, sok érdekességet láttunk. Voltunk a Vajdahunyad
várban a Mezõgazdasági Múzeumban, az Állatkertben, a
Nemzeti Galériában, a Nemzeti Múzeumban, a Mátyás
templomban, a Halászbástyán, a Természettudományi
Múzeumban, a Csodák palotájában, a Hõsök terén, a
Parlamentben. Voltam színházban, egy nagyon szép elõadáson,
és moziban is. Sok szép helyre elvittek, ahol még életemben
nem voltam.
Erre a pihenésre az a közmondás illene, hogy "Nincs
olyan kár, amelybõl haszon ne lenne." De én úgy gondolom,
hogy inkább nem jöttem volna erre a kirándulásra, csak ne lett
volna ez az árvíz.
(Heczel Márta)
Megható és sok mindenben példát mutató levelet kaptunk.
Egy kárpátaljai néni - nem ismerve Sylvester Jánost-
iskolánknak mint családnak köszönte meg a neki nyújtott
segítséget. Írása, amely mély hitrõl és szeretetrõl tanúskodik,
azt is bizonyítja, hogy az ember helytállása és teherbírása
szempontjából az a fontos, hogy a fejében és a szívében rend
legyen.
Tisztelt Sylvester Úr és kedves családja.
Hálásan megköszönöm Önöknek és Istennek, hogy a
sziveket szeretetre és adakozásra megnyitotta a
bajbajutottakért. A névkártyájukkal ellátott csomag hozzám
került.
Én özvegy Ernyei Bálintné 59 éves nyugdíjas vagyok,
két fijam van Bálint 38 éves két kislánya van Munkácson lakik
90 kilométerre tõlem, Tibor fijam 33 éves egy kislánya Vinnicai
500 kilométere Ukrajnába ott dolgozik oda nõsült én egyedül
élek itt. A szörnyü nagy árvizkor a kutyámmal fent a házpadon
kétnap két éjszaka voltunk de éreztem hogy az Ur velem van
erõt adott és irányitott mert azt most még egyszer nem birnám
megtenni, menteni fel a padra a ruhanemüt, ágynemüt derékig
érõ vízben egyedül, gondja volt rám hogy felvigyek száraz
ruhát, ivóvizet, ennivalót, az a kétnap kétéjszaka de mikor
 |