 |
 |
 |
|
Ugyancsak pályázatra érkezett három Sylvester János életrajz. A
nyertes munkából közlünk részleteket:
Sylvester János (1504-1555?) (részlet)
1541-ben, amikor Magyarországot két király uralta, belháborúk
zaklatták és törökök kínozták, sõt Budát is elfoglalták, ebben az évben
készült el Sylvester az "Új Testamentum magyar nyelven" címû
fordításával.
A munkához szükséges körülményeket, költségeket Nádasdy
Tamás teremtette meg. Õ tette lehetõvé a mû megjelenését is:
birtokán, - ha rövid idõre is - nyomdát állított fel. Sylvester János
fordításában gondosan, sõt kínosan ügyelt a pontos megértésre.
Ebbõl fakad a szöveg nehézkessége, terjengõssége. A könyv
ajánlásában, amint megszabadul a latin eredeti nyûgétõl, tökéletes, jól
pergõ disztichonban fordul az olvasóhoz:
"Az magyar nípnek ki ezt olvassa
Próféták által szólt rígen néked az Isten,
Azkit ígért, íme, vígre megadta fiát..."
Hasonló teljesítményre az idõmértékes verselésben csak a XVIII.
század végén képes újra a magyar költészet.
A történelmi idõk (az ország három részre szakadása) sajnos nem
kedveztek a nyugodt munkálkodásnak. De megjelent Magyarországon
az elsõ nyomtatott, magyar nyelvû könyv! Varjas Béla így ír róla:
szövegkritikai felkészültségében, filológiai ismeretekben, nyelvi
tudatosságban minden bibliafordító elõdjét felülmúlta.
(Hirsch Bence, 1997-98-ban 8. osztályos tanulónk)
Egy viski vendégfiú története
(Írta: Mutz Attila 1998-99-ben 9. a osztályos tanulónk)
Iskolánk, a Sylvester János Protestáns Gimnázium 25
árvízkárosult kárpátaljai gyereket látott vendégül 3 hétre. Nagyon sok
család vállalta, hogy erre az idõre befogadja õket otthonukba,
szeretetükbe. Ez mindkét fél számára nagy kihívást jelentett.
A Viskrõl érkezett gyerekeket szüleik nehéz szívvel engedték el
az ismeretlenbe. A vendéget fogadó magyar családok számára is
nehézséget jelentett, hiszen a szülõi szeretetet, az elveszített
biztonságot is pótolni kellett.
A mi családunk egy vacsora utáni közös beszélgetésen elhatározta,
hogy egy fiút vállalva segít a rászorultakon. Így került hozzánk Laky
Róbert. Egy vasárnap este érkezett fáradtan, megviselten, egy
hátizsákkal a kezében. A szemébõl egyszerre tükrözõdött a riadtság és
a várakozás. Azon az estén sokáig beszélgettünk. Robi elmesélte, hogy
rengeteg ház omlott össze, és a Tisza hatalmas károkat okozott. Sokan
maradtak télvíz idején fedél, élelem és ruha nélkül. Eleinte sírdogált,
nehezen szokta meg az új környezetét. Soha nem volt még távol a
szüleitõl. Folyton Anyu sarkában volt. Úgy ment utána, mint kotlós
után a kiscsibe.
Napközben a viski gyerekek velünk jártak. Az iskola színvonalas,
érdekes, hasznos programokat szervezett nekik. Állatkertbe,
múzeumokba mentek. Megnéztek a Parlamentet és a Csodák palotáját
is.
Megdöbbentem, amikor Robi azt mondta, hogy még nem volt
moziban. Mikor elmentünk, tátott szájjal ült a nézõtéren.
Az egyik hétvégén hatalmas hó esett. Zebegénybe mentünk
kirándulni. Robival szánkóztunk, hógolyóztunk, és nagyokat
birkóztunk a hóban. Szemmel láthatóan nagyon élvezte az egészet.
Késõ este értünk haza, ám mit sem törõdve az idõvel, megnéztük a
gyönyörûen kivilágított Budapestet. Végiglátogattuk az összes
nevezetességet. Robinak a fényben úszó Lánchíd tetszett a legjobban.
Többször is végigmentünk rajta. Már nem sírdogált, egyre jobban
érezte magát. Otthon hatalmas gombfocicsatákat vívtunk. Nagyon
szeretett társasjátékozni is.
A 3 hét hamar eltelt, elérkezett az indulás napja. Szomorúan
búcsúztunk el egymástól. Megfogadtuk, hogy továbbra is tartjuk a
kapcsolatot. Nem felejtjük el egymást, hiszen Robi egy kicsit már a
családunkhoz tartozik. 3 hétig mintha az öcsém lett volna. És ez nem
múlhat el nyomtalanul.
Néhány hét múlva levelet kaptunk Robitól és a családjától.
Részlet a levélbõl:
„Biztosan mesélt Robi az itteni helyzetrõl. Rengeteg kárt csinált
mindenkinél az árvíz. Igaz, azóta rengeteg segély érkezett. Az a "kis"
Magyarország ellátta Visket illetve a rászoruló károsultakat fõbb
élelmiszerrel és ruházattal. Még a mai napig érkeznek segélyek. Mi is
részesültünk belõle. Kérjük is a jó Isten áldását minden segítséget
nyújtóra.”
(Laki Imréné Moróz Mária, Visk, Kárpátalja)
Kárpátaljai gyerekek írásaiból:
Az árvíz
Ez az egész egy esõs napon kezdõdött. Elõtte egy hétig zuhogott
az esõ. Szerdai nap volt, kimentünk a Tiszához, nagyon nagy volt.
Hazamentünk, nyugodtan lefeküdtünk aludni. Csütörtök éjszaka egy
óra volt, amikor felköltöttek minket, mi nagyon megijedtünk. A
tyúkokat gyorsan fellöktük a padra, aztán a disznót felraktuk a
traktorra és elvittük mamámhoz a hegyre. Én és a sógorom
felmentünk a hegyre. Belénéztünk a messzilátóba és minden vízben
volt. A következõ héten hétfõn tudtunk hazamenni. A látványtól
megrémültünk: az udvaron nagy sár volt, a házban vagy tíz centi volt.
Aztán jöttek szólni, hogy lehet menni Magyarországra és eljöttünk. Itt
nagyon jó.
Három hét Budapesten
A viski Kölcsey Ferenc középiskolából nyolcvan gyerek és öt
tanárnõ jött Budapestre pihenni. Két gimnáziumban voltunk elosztva.
Csoportunkat a Sylvester János Protestáns Gimnáziumba járó gyerekek
családjainál szállásolták el.
Ez a "kirándulás" az árvíz miatt valósult meg. Azok a gyerekek
jöttek, akiknek a házukban volt víz vagy összedõlt a ház. A készülõdés
nagy izgalommal telt. November 22-én eljött a várva várt nap.
Vasárnap reggel hét órakor gyülekeztünk. Minden gyereket a szülei és a
testvérei kísértek ki. Kilenc óra elõtt indultunk el, addigra már
mindenki megfagyott. Az út elég hosszú volt, még egy kerülõt is
kellett tenni. Mert tudni illik a huszti híd leszakadt az árvíz miatt és ez
a híd összekötõ híd. Este fél kilencre megérkeztünk. Azért ilyen késõn,
mert Gödöllõ elõtt elromlott a busz. Elõször a Sylvester János
Gimnáziumba jöttünk. A családok már vártak ránk. Én egy nagyon
kedves háromgyerekes családhoz kerültem. Az elsõ napokban
szokatlan volt. Mindenki ment volna haza. Késõbb már megszoktuk.
Én nagyon jól érzem magam. Sok érdekes helyen jártunk, sok
érdekességet láttunk. Voltunk a Vajdahunyad várban a Mezõgazdasági
Múzeumban, az Állatkertben, a Nemzeti Galériában, a Nemzeti
Múzeumban, a Mátyás templomban, a Halászbástyán, a
Természettudományi Múzeumban, a Csodák palotájában, a Hõsök
terén, a Parlamentben. Voltam színházban, egy nagyon szép elõadáson,
és moziban is. Sok szép helyre elvittek, ahol még életemben nem
voltam.
Erre a pihenésre az a közmondás illene, hogy "Nincs olyan kár,
amelybõl haszon ne lenne." De én úgy gondolom, hogy inkább nem
jöttem volna erre a kirándulásra, csak ne lett volna ez az árvíz.
(Heczel Márta)
1998 szeptemberében a Csóványos Makacs Barátainak szakköre
megkezdte mûködését. A szeptemberi túrán csak egy nagyon bátor
hetedikes jelent meg (cím a szerkesztõségben), de miután néhányan
megbizonyosodtak, hogy az illetõnek nem koptak el teljesen a lábai, és
csak 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az októberi túrán
már 7 tanulónk vett részt.
Az októberi túra
Amikor elõször meghirdette Botlik Benedek tanár úr a
túraszakkört, félve jelentkeztem. Nem voltam benne biztos, hogy
minden hónapban képes leszek arra, hogy megtegyem ezt a körülbelül
20 km-es távolságot. Azt is tudtam, hogy késõbb a túrák hossza
növekedni fog. De azért kihívásnak és érdekességnek is tartottam ezt.
Ezen a túrán az útvonalunk: Pilisvörösvár - Nagy-Szénás - Zsíros-
hegy - Csúcshegy - Erdõalja út volt.
Nem tudtam, hogy milyen korosztályúak fognak eljönni. Aztán
csodálkozva láttam, hogy a legkülönbözõbbek: hetedikesek,
 |