 |
 |
 |
|
nyolcadikosok, kilencedikesek, sõt még egy apuka is eljött. Azt
hiszem, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat.
Az idõjárás is nekünk kedvezett, ragyogóan sütött a nap.
Természetesen tartottunk pihenõket is. Útközben találkoztunk más
kirándulókkal. Különbözõ gombákra is akadtunk.
Számomra különösen jó, hogy ezen a szakkörön több
kirándulóhelyet is megismerhetek, mert én Kárpátaljáról jöttem ebbe
az iskolába. Mifelénk is sok hegy van, de itt új tájakat is bejárhatok.
Ezek a túrák nemcsak azért hasznosak, mert fejlõdik a testünk és
a lelkünk, hanem alkalom nyílik arra, hogy kapcsolatokat teremtsünk
különbözõ diákokkal, akikkel egyébként a tanítási kereten belül nem
találkozunk. Minden jel szerint növekszik a csapatunk létszáma.
(Máhályász Melinda, 1998-99-ben 9.b osztályos tanulónk)
1998 tavaszán megszületett iskolánk jelvénye, ez most már a
címlapunkon is látható. Jelvényünkrõl szól az alábbi két írás:
I.
A jelvényen négy betû látható. Középen egy X-nek és egy P-nek
látszó (vö. "fegyvernek látszó" tárgy), ami valójában "khi" és "ró"
betû, melyeket két ismertebb görög betû vesz közre: az "alfa" és az
"ómega". Ez a két jelkép nem a mi jelvényünkön találkozik elõször
egymással. Együttes megjelenésük éppen az esetleges félreértéseket
volt hivatott kiküszöbölni.
Az egymásra írt "khi" és "ró" ugyanis, melyet ma Krisztus-
monogramként ismerünk, eredetileg az "archont" szó rövidítése volt.
Ezzel a szóval jelölték Athénban - már a Kr. e. 9. században - az
évente változó legfelsõ bírót. Késõbb ezt a címet viselték más görög
hivatalnokok, de egyiptomi, kisázsiai, sõt római államfõk is. A
rövidítés rendszerint a szó második és harmadik betûjébõl áll.
A keresztények igen hamar rájöttek, hogy miként használhatják
ezt a rövidítést. Számukra ez a két betû Krisztus nevének elsõ két
betûje volt. A félreértést elkerülendõ azonban kiegészítették két másik
betûvel, a szintén Jézusra utaló alfá-val és ómega-val.
Ez, ti. az egymásra írt "khi" és "ró", vagy ennek stilizált formája volt
az a jel, melyet Konstantinusz 312-ben ama döntõ csata elõestéjén
víziójában látott, s melyrõl azt hallotta: "in hoc signo vinces" (e jelben
gyõzni fogsz). Mihelyt a gyõzelem biztossá vált, a Krisztus-monogram
lett az új vallás szimbóluma. Használata egyre inkább terjed.
Megtalálható festményeken, pajzsokon, gyûrûkön, lámpákon,
sírfeliratokon stb.
"Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég." - A
Jelenések könyvében ezt Isten is (Jel 1, 8) és Jézus is (Jel 22, 13)
mondja (magáról). Emiatt azokban az idõkben, amikor nagy viták
folytak Jézus személyérõl, e két betû hitvallás is volt Jézus istensége
mellett. Maga az eredeti mondat egyébként kb. azt jelenti, hogy amint
egy ábécé elsõ és utolsó betûje minden betût és ezzel együtt minden
szót is magába foglal, mindent, ami létezik, úgy ez a két betû arra a
személyre utal, aki az ég és a föld, a mindenség Ura.
(Koczó Pál, lelkész)
II.
Nekem arról kell röviden számot adnom, miért választottuk
éppen ezt a jelet jelvényünk legfõbb - pontosabban egyetlen -
motívumául. Az talán magától értetõdik, hogy szépsége, egyszerûsége
és jellegzetes formája is döntõ volt a választásnál, de elsõ szempontunk
annak kifejezése volt, hogy iskolánkban Krisztus személyének
kell(ene) a legfontosabbnak lennie. Katolikus testvéreink szép és
pontos megfogalmazását átvéve, azt szeretnénk, hogy iskolánkban "az
emberség mércéje Krisztus" legyen; ezért utal egyedül Õrá a jelvény,
méghozzá egy minden keresztyén felekezet számára egyértelmû
jelentésû, közös ókeresztyén jelkép felhasználásával. Ha ezt a mércét
tartjuk szemünk elõtt, minden fontos dolog magától értetõdõen
helyére kerülhet az életünkben - legalábbis elvileg.
Mert az, hogy hogyan érvényesüljön ez a mérce a gyakorlatban,
már nehezebb kérdés, és hosszabb beszélgetést, sõt vitát is igényelne.
Remélem, erre is sor kerül, sõt talán már sor is került rá osztályfõnöki
órán, hittanon vagy akár kisebb-nagyobb csoportok beszélgetéseiben.
Most itt csak annyit: biztos, hogy ez a mérce - mondhatjuk így is,
hogy maga Krisztus - nem nevének állandó emlegetésétõl, nem a rá
való sûrû hivatkozástól, nem az égnek fordított vagy mélyen lesütött
tekintetektõl fog valóságosan megjelenni köztünk; nem is a jelvény
viselésétõl, hanem attól, hogy hányan várjuk, hányan akarjuk igazán a
jelenlétét. De: jó, ha a jelvény is kifejezi ezt az akaratot.
(dr. Bibó István, igazgató)
Most is itt van veletek a táborban az alábbi szöveg írója. Akár meg is
kérdezhetitek Tõle, hogyan látja mindezt most...
A mi osztályunk
A mi osztályunkban nagyon klassz közösség alakult ki. Bár sok
nézeteltérésünk van, és ahányan vagyunk, annyi a véleményünk, azért
azt mindenki érzi és tudja, hogy szeretjük egymást. Természetesen
(sajnos) vannak olyan emberek az osztályban, akik eléggé gyorsan
föladják, de õrajtuk a közösség szeretete és gondviselése segít. Eddigi
életem során ez az elsõ osztályom, ami egy közösség. Sok helyen
nálunk is alakultak kisebb csoportok az osztályban, de hála Istennek,
ezeknek nincs közösségromboló hatásuk. Ha közösségrõl beszélünk,
feltétlenül szükséges leszögeznünk, hogy a legfontosabb dolgok a
szeretet, a türelem, a békesség, a szelídség és a közösségi szellem. Ezek
az összetartó erõi egy közösségnek. Ha ezeket megpróbáljuk betartani,
akkor egy csodálatos osztályközösséget kapunk. Ha egy
osztályközösségben kialakul az egymás iránti szeretet, akkor nincs
olyan dolog, ami ezt az összetartó erõt szétszakíthatná. Tesókáim!
Törekedjünk a szeretetre, mert az egy jó közösséget hoz létre!
(Erdei Tamás, 1997-98-ban 9. osztályos tanulónk)
Az 1998-as gólyatáborról ketten is írtak:
Bevallom, elõször nem akartam elmenni a gólyatáborba, sok
idegen ember közé, de aztán rászántam magam.
Szerencsére az indulásnál találkoztam néhány ismerõssel, s így
jobb volt az utazás. Szentendrére érve már néhányan
összebarátkoztunk. Mire felküszködtük magunkat és csomagjainkat a
hegyre (nekem Himalájának tûnt), rendesen elfáradtunk. Amint
szétosztottak minket a házakba, elkezdtünk beszélgetni.
Mikor kirakták a sûrû napirendet, elborzadtunk, fõleg a reggeli
tornától, amit a fiúk nagy része a focizás miatt megúszott. Az
országépítés nagyon jó ötlet volt, mert ezalatt is megismertük
egymást. Bár Hétvége országot elég nehéz volt “megteremteni”, és a
történelmével, népszokásaival is sokat szenvedtünk, azért a
bemutatásra összehoztuk. A színdarabok is jól sikerültek.
Azért volt érdemes elmenni a táborba, mert így megismertük
egymást, tanáraink egy részét, és könnyebben beilleszkedtünk az új
környezetbe.)
(Kiss Szabina, 1998-99-ben 7. b osztályos tanulónk)
Nagyon örültem, hogy fölvettek a gimnáziumba. A gólyatábor
megmozgatta a fantáziámat, mégis vegyes érzelmekkel indultam el.
Minden arc idegen volt. Nagy volt a zsongás, én mégis nagyon egyedül
éreztem magam. Úgy gondoltam, jobb lesz, ha félrevonulok, és
különben is mit keresek én itt?
A HÉV-en külön ültem a többiektõl, és rendesen magamba voltam
roskadva. Kis idõ elteltével két - három fiú odalépett hozzám, és
átsegített a kezdeti nehézségeken. Megérkezésünk után lepakoltunk és
csoportmeg-beszélést tartottunk. Ekkor már éreztem, hogy jó lesz ez
a tábor.
Minden nap hétkor keltünk, utána reggeli torna, majd evés és
rendrakás következett. Ezután tábori megbeszélésen hangzottak el az
aznapi programok. A különbözõ feladatok nagyon ötletesek és
izgalmasak voltak. Pl.: kitalált ország elnevezése, térképrajza,
története. A mi csoportunk a Cipzári nevet találta ki. Nagyon sokat
nevettünk, jól szórakoztunk a feladatok megoldása közben.
Este tábortûz volt. Sokat énekeltünk.
A következõ napokban játékok, akadályversenyek, számháború és
kirándulás volt. Szóval minden, ami egy jó táborhoz kell. A kaja
finom volt.
Gyönyörû, csöndes, nyugodt, idilli környezetben feküdt a tábor.
A 4. nap elteltével úgy éreztem, mindenki kedves ismerõsömmé vált.
Örültem, hogy itt lehettem.
A hazaérkezésünk sokkal zajosabban telt, mint az indulás.
Mindenki tele volt csodálatos élményekkel, és persze a jót ki kellett
nyilvánítani.
 |