 |
 |
|
Van persze más is, aki jól gyõzi az iramot. Legalábbis úgy látszik. De hát csak nem elõz meg
engem? Azzal a járgánnyal? Le kell nyomni az útról, odakenni a korláthoz! Miért nem tér ki? Mit bámul,
térjen ki!
Az a biciklista pedig ott billegni kezd, meginog…
centizünk vele egyet! Ha még eddig nem izzadt, hát most
izzadjon egy kicsit!
Az a gyalogos meg loholni kezd valami busz után,
mindjárt át akar vágni az úton… kiszólunk hát neki, lehetõleg
brutálisan és tegezve: "Kotródj, mert elgázollak!"
Lehet persze kevésbé jó kocsival közepes az indulás,
közepes esélyekkel. Azért még nincs veszve semmi. Ez kis
helyezkedés, kis furakodás, egy kis orcátlanság; fog ez menni.
Behajtani tilos? Ugyan, kérem, ne gyerekeskedjünk. A
szembejövõ félrerántja a kormányt? Összetöri magát? Istenem,
van ilyen. Most pedig minél elõbb eltûnni…
Lehet azután metrón és buszon, villamoson és gyalog
loholni, csörtetni, esetleg jegy nélkül, pénz nélkül, acsarkodva
és szitkozódva. Öklöt rázva irigyelni a biciklistát, motorost,
autóst. "Szemetek ezek mind!"
Ha csak magaddal vagy tele, ha csak azzal törõdsz,
hogy hogy jutsz elõre, csak te, egyedül te, akkor fel sem merül,
hogy lehet lassítani és nézni a táblákat, hogy hova visz az út.
Lehet megállni, amikor látod, hogy a biciklista
megingott, s ott lehetsz, amikor elesik. Fölszedheted.
Lehet megállni, és a pihenõnél bevárni azt, akit lehagytál. Lehet vele szóba állni.
S lehet figyelni az út szélén vánszorgókra. Észrevenni, hogy már alig bírja a batyuját vagy a
hátizsákját. Föl lehet venni. Meg lehet kérdezni, hogy mi szél hordja idegen tájak felé. S ezen túl, rá lehet
jönni arra, hogy mire jó sárral beverni azt, aki gyalog jár, csak azért, mert te autóban ülsz és megteheted.
S lehet derûsen, irigység és harag nélkül ülni vacak biciklin. S különben is, nem biztos, hogy az ér
célba, aki Mercedesben ülve elõz és száguld.
Lehet jól kilépve gyalogolni, szerény elemózsián élni és beszívni az esõ utáni levegõt. S lehet úgy
baktatni, hogy lásd, mindenestül lásd a felkelõ Napot és a lelkesen iparkodó hangyákat.
Valami ilyesmire szeretnélek rávenni, téged és magamat, mindnyájunkat, akik most együtt
elindulunk. Ne vedd véletlennek, hogy ki kerül melléd, s azt sem, hogy ki vetõdik az utadba. Ne
megelõzni akard a másikat, hanem találkozni vele. Lehet, hogy elõször te viszed, te segíted tovább, de
lehet, hogy egy ponton megfordul a dolog, s õ akadályozza meg, hogy elaludj nagy sebesség mellett.
Ha négy, öt vagy ha év után úgy mész tovább, hogy itt találkoztál valakivel, vagy rájöttél annak
ízére, hogy milyen az, ha együtt mennek az úton ketten, hárman vagy többen, akkor nem hiába indult el
ez az iskola.
 |