 |
 |
|
látni (az is csak játszadozik a Bodrival, miközben õ mossa ki összepiszkolt ruháját), anyját, ki még így is
megszakad a sok dologtól, és apját, kit alig lát, hisz az év nagy részét kinn a mezõn tölti a nyájjal.
Estébe járt már. Borcsa is befelé botorkált a baromfi-ólból, hogy elcsitítsa Sárit, s õ
is
lenyugodjék.
Akkor a Bodri ugatni kezdett. Nem úgy, mint Pista bácsira, aki a kocsmából hazajövet néha
Borcsáékhoz téved, mert eltéveszti az öreg tölgynél, hogy merre van jobb, s merre a balfele, de nem is
úgy mint mikor szeretett gazdája szalonna- és birkaszagát érzi közeledni a határból.
Valaki ártatlan idegen jöhet. Borcsa ijedt nõi kiáltozást hallott, s már tudta, ez csak a
tanítókisasszony lehet.
Városi hölgy ez a tanító, most, tán két hete jött a faluba. Borcsa már megcsodálta vasárnap a
misén kecses, lágy anyagú ruháját és elegáns kalapját. Most is kalapban jött, egy másikban, tán szebb,
mint a vasárnapi. Apró, valószínûtlen virágok voltak a szélére tûzve.
– Kezitcsókolom tanítókisasszony!
– Szervusz! te vagy a Balog Borcsa, igaz?
– Én vagyok. Mi tetszik?
– Édesanyád itthon van? Vele szeretnék
beszélni.
– Itt, de már lefeküdt, kezitcsókolom.
De ekkor már nyílt az ajtó. Balogné is
felébredt a kutyaugatásra.
– Kezitcsókolom. Kit tetszi keresni?
– Bocsánat az alkalmatlankodásért! A
falut járom, hogy a jövõ hétre néhány gyermeket
összeverbuváljak az iskolába. A maguk
Borcsájának is jót tenne egy kis okítás.
– Hát, tetszik tudni , nem a magunk
fajtának valók ezek az úri huncutságok. A
bötüvetést tanulják csak a naccságosúrék
gyerekei. Mire megy azzal a mi Borcsánk!
Okosabbat tanul itt a ház mellett, no meg aztán
nélkülözni se tudnám most.
Borcsa kissé elszomorodott. Szívesen
tanulta volna õ a betûket. Micsoda szép meséket
lehet abból kiolvasni! De hát mit is gondol ez a
tanító. Nem ismeri õ itt az életet. Eddig is
megvoltak a tudományok nélkül. A Jóisten
vigyáz ránk így is.
A tanító szomorúan távozott. Valóban
nem várt ilyen sikertelenséget. Nem vágyik itt
senki újra. Beletörõdtek már egyhangú életükbe,
s jól megvannak benne.
Ritka rend és tisztaság volt aznap
Borcsáéknál. A föld felsúrolva, minden tisztára sikálva, és asszonyi tömegek nyüzsögtek a konyhában.
A bába még benn szorgoskodott a szülésnél. Kinn izgatottan várták a híreket. Nagy esemény volt
köztük egy új kis élet születése, s segítettek is egymáson, hisz tudták milyen nehéz ilyenkor egyedül.
Minden szomszédasszony kitett magáért. A gyenge csirkelevesbõl több is volt, mint amit meg
lehet enni, de volt ott jó puliszka, pogácsa és rétes a gyerekeknek. Bár a kis Sári és Borcsa hozzá se mert
nyúlni semmihez. Megszeppenve ültek a fontoskodó fehérnép között.
Megérkezett Balog János is, a juhász. Gyorsan szalasztottak utána is a hírrel és így hát
kötelességének érezte eljönni. Szinte egyszerre léptek a konyhába a bábával. A juhász a pitvarról, emez a
tisztaszobából, így rögtön vele közölhette a hírt:
– Egészséges kislánya született János bátyám!
– Lyány?
– Az.
– Hm.
 |