 |
 |
|
nem sikerült. Így jött megint az összetûzések, a többiekkel. Az osztályfõnök beszélt a barátnõmmel és velem. Külön
vele. Nem hozott változást, csak még több konfliktust, fenyegetést. Annak a lánynak voltak nyolcadikos barátai, és
velük fenyegetõzött, akik egy szünetben meg is találtak és elmagyarázták, hogy én hagyjam békén a barátjukat. Itt
döbbentem rá arra, hogy õ mindenkinek úgy állítja be a dolgokat, hogy én vagyok a rossz. Szóltam szüleimnek
errõl, és õk intézkedtek, tanárommal beszéltek, akit megkértek, hogy azonnal intézkedjen, mert ez
megengedhetetlen egy iskolában. Beszélgettünk itthon, arról, mit szólnék hozzá, ha egy másik iskolába járnék,
nekem elõször nem tetszett, de utána megváltozott a helyzet. Másnap mind a hárman leültünk és megbeszéltük a
problémákat õszintén. A helyzet egy picivel jobb lett, de mindenki tudta, ez ideig-óráig fog tartani. Közben
jelentkeztünk a Sylvester János Protestáns Gimnáziumba. Elbeszélgetésre mentünk, kis idõ után értesítést
kaptunk, kezdhetek egy hétfõi napon. Nagyon örültem, de mint kiderült, az osztályfõnököm nem örült, hogy én
mentem el az osztályból és nem az, akinek el kellet volna mennie. Izgalommal töltött el a gondolat, hogy új
osztálytársaim lesznek. Egy hét telt el azóta, hogy másik osztályba járok, de már most jobban érzem magam itt
mint ott.
(Bardi Krisztina Vivien, 7/b)
Igazgatói beszéd
a Sylvester János Protestáns Gimnázium évzáróján, 2003 június 20-án,
a budapesti Lõcsei úti evangélikus templomban
Kedves diákok, kedves szülõk és hozzátartozók, kedves
munkatársaink, vendégeink, kedves gyülekezet!
Legelõször is egy paródiát szeretnék felolvasni, egyik
kedvencemet, amely – mint minden igazi paródia - nagyon komoly
dolgokról szól, azt is mondhatnám: véresen komoly dolgokról. A
paródia szerzõje Weöres Sándor, címe pedig az, hogy
ANTICINGÁR
Végre kiderül: mindennek okai a cingárok. Õk állnak lesbe az
utcán, s ha öregasszony jön, nem köszönnek. Nagyobb gondjuk, hogy
szalmakalapjukat kicseréljék sorsjegyre, s Európa vizeibe krokodilt
honosítsanak, ott se legyen biztonság. Mindig hajnalban az ágyban
kezdik üzelmüket, aztán mennek az utcára. Olyik hivatalba jár, más
színleg pincér, vagy lakatos: mert mind álcázza magát. De igazi
mesterségük a cingárság. Mert végre kiderül: mindennek stb.
Ezzel a satöbbivel zárul a szöveg, amelyrõl nyilván meg
tudtátok állapítani, hogy nem a vékony, sovány embereket
parodizálja, hanem egy gondolkodásmódot. Egy olyan
gondolkodásmódot, amelybõl csak a gondolkodás hiányzik; egy ész
nélküli észjárást. Amirõl az ilyen észjárás beszél, arról igazán alig tudunk meg valamit - a cingárokról is csak
annyit, hogy õk a hibásak, de például azt a csekélységet, hogy mi a hiba, azt nem - az érvek, a gondolatok, az
események, pontosabban az eseménytöredékek zavarosak, légbõlkapottak, nincs igazi tartalmuk, ezért minden
valóságra ráhúzhatók, mindenrõl õk jutnak az eszünkbe, s ha kifogyunk az érvekbõl, kezdjük újra ugyanazt
mondani, mert se gondolni, se mondani nem tudunk mást; akármi történik is velünk vagy másokkal, itt a szemünk