 |
 |
|
egy újság, a múlt órai tananyag vagy egy e-mail. De mindig arra törekszünk, hogy
minél kevesebb id
õt töltsünk el ezzel.
Mai világunkban az embereket már más köti le, hisz folyamatos fejl
õdés, elõrehaladás
van jelen, és szinte minden megteremt
õdik, amit csak elk
épzelünk. Vegyünk egy
példát! Van egy család: papa, mama és a gyerek.
A szül
õk estig dolgoznak, a gyerek estig tanul.
Mind fáradtak, és nem lesz kedvük, mondjuk
elolvasni egy szépirodalmi m
ûvet, hanem inkább
leülnek a tv vagy a számítógép elé, és kicsit
kikapcsolódnak. Ezzel arra a következtetésre
juthatunk, hogy az olvasás igenis igénybe veszi az
agyat, hisz gondolkodnunk kell közben, és így
edzzük az agyunkat. Az agytorna nem er
õsségünk,
valljuk be! Az olvasásnak még számos jó, és
szerény véleményem szerint egy rossz
tulajdonsága sincsen.
Most egy kis történelem, azaz hogyan is alakult ki
az olvasás. Els
õként magának az
olvasáskultúrának a kialakulását kell megemlíteni,
ami az V. században kezd
õdött és az alexandriai
kultúrában lombosodott ki. Történelmi
fordulópont felolvasásról a néma olvasásra való áttérés a IX. és a XIV. század között.
Újabb szakasza az olvasóközönség széleskör
ûbbé válása a XVIII. és XIX. században,
mifolytán a szerz
õ és az olvasó közötti közvetlen szálak megszakadnak és megszületik
az ismeretlen olvasó. Napjainkban három féle olvasási célzatot különböztetünk meg:
vad (naiv és spontán), hasznos (morálisan tanító) és civil (társadalmi identitást adó,
tehát civilizáló). Már régen is gondolkodtak róla, és már akkor is erre a
következtetésre jutottak: a könyv és vele az olvasás nem lesz az id
õk végezetéig az
emberi tudást magába s
ûrítõ eszközök legfontosabbika. Ez így van, vagyis e felé
haladunk.
Most térjünk vissza az olvasás jó tulajdonságaira. Egyrészt, amikor olvasunk szinte
beleképzeljük magunkat egy-egy jó történetbe, és ezzel n
õ a képzelõerõnk, ami
rendkívül fontos. Javítja olvasási nehézségünket, és gyakoroltatja a gyorsabb beszédet
is. És ami talán a legfontosabb, növeli a szókincsünket, ezáltal változatosabban,
kevesebb szóismétléssel fogunk beszélni. A olvasászavarról, azaz a diszlexiáról is
szólnom kell egy kicsit. Felmérések szerint a nemzedék akár 30-40%-a is
analfabétáva válhat. Pontosan nem is lehet meghatározni, hogy mi okozza ezt.
Hiszen a gének, méhen belüli vagy születési sérülés, vagy akár a környezetünk miatt
is lehet ilyen problémával küzd
õvé válni. Szerencsére már vannak olyan iskolák és
intézmények, ahol különböz
õ terápiákkal orvosolható ez, vagy ha valakinél már elõre
meg lehet határozni a problémát, akkor azt még megel
õzõen is lehet kezelni.
Tömegjelenség, ez az igazság! Tennünk kell ellene, hisz a jöv
õnk függ rajta.
Ahogy Novalis mondta: „Szokásos értelemben nem létezik általánosérvény
û olvasás.
Az olvasás szabad m
ûvelet. Senki sem írhatja elõ nekem, hog
y miként és mit
olvassak.” Én osztozom ezen a véleményen. Nem is mindig jó szépirodalmi m
ûveket