 |
 |
|
Késni nem jó. Osztálytõnök-óra.
Várna minket osztályfõnök-drága,
Drága osztályfõnök minket várna,
Mink vagyunk a fia és a lánya.
A csapat felét megnézi állva,
a másik ül. Vigándpetend az álma
szép leánynak. Õ, ki alszik, ám ha
drága, szép ofõnk kiált (a hangja
dörren) és a lány felébred. Szája
víg mosolyra húz, mert íme látja:
mégis él ofõnk. S nem mint ûz alom
zegzugánba: hogy meghalt a drága.
Vad széllel dacolva, vigan került,
a kihalt pályán izgalom hevült:
Két ifjú lánycsapat harcba merült.
A kis labda kézrõl kézre repült,
a sok amazon dühödten vegyült,
a biró meg néha belefütyült.
Gól láttán az egyik csapat derült,
igy a hangulat egyre csak feszült,
az ellenfél meg jól felingerült,
igy a gyõzelem nekünk sikerült.
Mentem még a buszon, lassan az Örsre ér.
Verset irni tudok még buszon is, de most
Hóban fürdik a táj, messze a délután,
És egy vén fa fehéren áll.
Lassan ját az idõ még a levél virul,
Késõbb kósza levél szine megváltozik
Zöldbõl, sárga, piros lész, ami majd lehull
Igy aztán öregszik a fa.
Metrónál pici park áll ide járt ki sok
megfáradt tanuló, ám de ma kinos ûr
van, holt fák kopaszon kinjaik fájdalmát
mutatják. Üresen kiált.
Lopsz és csalsz, te mocsok: Vesd le az álarcod!
Üsd és vágd, amit érsz, ezt Huba kéri most.
Kázmér, add fel! A baj már közeleg feléd,
börtön már este vár, halál.
Reggel két tizenkettedikes…