 |
 |
|
Ó, haza mentünk. Jó volt, ámbár már ez a tábor.
Írta eposzt ó Schiller, a drága,
Fanni, a szeplos, Anna, a bátor,
Móni, a rajzos, és a Berecz Kata .
Most már Vége van ím az eposznak.
És itt az
új év…
A Szerkesztõség, erõsen elítélhetõen, ismét kicsúszott az idõbõl, ez az összevont
szám elavultnak tûnhet. Hiszen rég lekerült a gipsz Bianka kezérõl – bár a Katona
család vitalitását és rettenthetetlen természetét, valamint csökönyösségét ismervén
megkockáztatjuk, hogy lesz még gipsz a bájos, és immár kilencedikes Bianka
karján! – , a kedves Vincze vérömlenye is felszívódott, és régi fényében
üdvözölhetjúk (képzavar!) a délceg Páva Dánielt, mindnyájunk közkedvelt Döméjét.
Elballagtak az izomemberek, és talán a címlapfotó sem más immár, mint egy idõben
távoli, de a szívet azért még mindig megdobogtató emlék, akárcsak a Sportnap, vagy
a francia út.
Az emlékek is részei életünknek: mert bár az új elsöpri a régit, de a régi sem vész el.
Átlép az újba. Így az új egy kicsit régi lesz, a régi meg egy kicsit új. Erõt merítve hát
szép emlékeinkbõl, és tanulva régi hibáinkból, vágjunk neki az új tanévnek!