 |
 |
|
akkor keresek valami ürügyet. De osztálytársaim türelmetlensége, és egy épp kapóra jövo számológéphiány felgyorsította az események
menetét. E hiány pótlására kértem egy számológépet, majd egyre hangosabban kértem, mert még mindig nem sikerült szert tennem e
hasznos szerkezetre. Oszárlytársaim nemadta, sot visszafogták azokat is, akik adni akartak, mert éretzék, ez már a színjáték kezdete, Majd
fölálltam, és így kiabáltam. Ez már a tanárnõnek is gyanús volt. Minden további fölösleges idõhúzás nélkül odarohantam az ablakhoz, és
kivetettem magam. Az átjáró tetejére érkeztem, ahogy az elõre meg volt tervezve.
– Mit gondoltál, mit fogsz tenni, miután kiugrasz?
– Erre sajnos nem gondoltam elore. Elso reakcióm ugyanis az volt, hogy leültem, és elkezdtem gondolkodni. Majd arra a –
szerintem logikus – megoldásra jutottam, hogy vissza kell mennem, és be kell fejeznem a feladatok megoldását.
– Visszamásztál az ablakon?
– Nem. Azzal elrontottam volna a csattanót. Lemásztam az átjáróról, és a fõbejáraton át jutottam ismét az iskola épületébe. Majd
felmentem, és benyitottam a terembe.
– Milyen reakciót vártál a tanárnõtõl?
– Erre nem gondoltam, a többi tanárra és az iskola vezetõségére sem. Egyedül osztálytársaim szórakoztatása érdekelt. Ebbõl a
kijelentésembõl több pszichológiai következtetést lehet majd levonni.
– Szép emlékû Róka tanár úr hogyan reagált erre az esetre? Mert, mint tudjuk, o az ilyen helyzeteket nem a szokott
tanári módon fogta fel.
– Hát igen, õ mintegy gratulált, és elmesélte, hogy a tanáriban hogyan véleményezték eme aktuális mókámat. Sikerült
meglepetést szereznem, néhányan még kuncogtak is rajta.
– És volt osztályfõnököd (Kálmán Outi)?
– Erre nem emlékszem. Viszont Botlik tanár úrral sokat beszélgettünk aznap. Ekkor kedveltem meg ot.
– És vörös hajú barátod mit szólt ehhez?
– Szendire gondolsz (Szenderák Tamás)?
– Igen, rá.
– Barátságunk igazából ezen eset idopontjától datálódik. O az elsok közt volt, aki gratulált nekem. Meleg szavait még sok más
tanuló gratulációja követte.
– Mit üzensz azoknak, akik hasonló hülyeségre szánják rá magukat?
– Amennyiben nincsenek olyan jó tanári kapcsolatai, mint nekem, az ne nagyon próbálkozzon ilyennel. De ha mégis meg akarja
tudni, hogy milyen egy hétig olyan bizonytalanságban élni, hogy a gyomoridegességtol minden szünetben elájul, az próbáljon csak
kitalálni az enyémhez hasonló frappáns tréfát. Ennek ellenére azóta is büszke vagyok az akkor szerzett hírnevemre.
– Gratulálok a hírnévhez, köszönöm, hogy elmondtad ezt a fantasztikus történetet.
(Bíró Anna)
 |