 |
 |
|
lehet valamit csinálni. Este 6-után, amikor már kevesen vannak, akkor viszont a legjobb.A lépcsõk le vannak kenve, ugrálni is jól lehet
róla. Vannak még helyek (menza), de azokat nem ismerem annyira. Aki el akar kezdeni görkorcsolyázni, az ne most kezdje, de tavasszal,
ezeken a helyeken pörögni fog az élet, és így korizni is jobb.Ha meg akarsz tanulni korizni,a Hõsökön kezd, élvezni fogod és a társaságot
is szeretni fogod.
"Tudomány"
Ez az elnevezés az arab al névelõbõl és a chemia szóból
származik. A XVIII. századig a kémiát jelölték vele,
azóta alkímiának nevezik a régiek aranycsináló
tudományát.
Az alkímia szülõföldje Egyiptom volt. A kémia abban az
idõben csak a fémek elõállítását, ismeretét ölelte fel.
A fémek arannyá való átváltoztatása a Kr. u. III-IV. századtól eredeztethetõ. Ehhez Arisztotelész elemelméletét vették alapul: minden fém
ugyanabból az elembõl származik. Csak a tulajdonságokat kell megváltoztatni.
Az alkimisták nem állították elõ az aranyat, sõt bebizonyították, hogy nemtelen fémeket nem lehet átalakítani arannyá. Az alkimistáknak a
négy õselemen kívül még három, a higany (fémfényûség), a kén (oxidáció, égés), a só (vízben oldhatóság) szimbólumuk volt.
Alexandriában virágzott elõször, majd az arabok mûvelték tovább. Közülük Abu Mussz Dsaffar al Szofi volt kiemelkedõ. Európában
Albertus Magnus (1193-1280), Roger Bacon (1214-1294), aki a kísérletezés megalkotója, Böttger, aki a kínai porcelán utánzását fedezte
fel.
Magyarországon is voltak képviselõi az alkímiának. Legfõképp fõuraknál, birtokokon folytak az ilyen jellegû kísérletezések. Históriák:
Borbála, Zsigmond király felesége saját kezûleg készített ezüstöt és aranyat. Báróczy Sándor XVIII. századbeli írót foglalkoztatta az
aranycsinálás. Állítólag Kazinczynak bemutatott egy réz almát, amit ólomból készített.
agóra
Reggeli csend…
Mindnyájan, akik ebbe az iskolába járunk, ismerjük, és nap mint nap tapasztaljuk a 7.55-tõl kezdõdõ "elcsendesedést", amelyet iskolánk
vezetõsége elénk tûzött, mint napi betevõt Isten igéjébõl.
Ez mind szép és helyénvaló. De ahogy az lezajlik, nem igazán megnyerõ.
Pár év alatt eltöltött áhítatok sora után felteszem magamban a kérdést:
Jó ez egyáltalán valamire?
Mert így, ahogy van, nem sokat ér az egész. Azt éreztem eddigi áhítatok alatt, hogy jórészt csak a muszáj miatt tartja meg a tanár, már ha
megtartja. (De hagyjuk meg a tanáraink privát ügyének, bár akkor ne jöjjön ide tanítani, ha nem akarja a vallásosságot fölvállalni és
gyakorolni. Ugye, nem egyszer elhangzott már, hogy "nem muszáj ide járni…!")
Na, az odáig rendben van, hogy nem saját akaratból van, de a színvonala! Legfõbb probléma az énekkel van, gondolom, nem csak az én
osztályomban van ez így. Sajnos a tanár elkezdeni sem tudja az éneket! Pedig igencsak neki illene és kellene elkezdeni! Aki jár
templomba, az ott mit csinál? Vagy nem jár templomba, vagy nem énekel. Legalább ennyi fáradságot vehetne, hogy ott gyakorolna, ha
már egy protestáns iskolában tanár. Vagy vegyen énekórákat. Mert ha a tanár nem tud énekelni, akkor majd talán az osztály zengedezni
fog? Hát nem!
Na persze az ének végén szokás megjegyezni: Ez ne volt fényes!
Kösz!
Egy kérdés felmerült bennem: miért református Énekes Könyvbõl éneklünk? Ha jól tudom, ez nem
református iskola, hanem protestáns. Azaz egyenrangúként evangélikus és református is! Akkor miért
kell egy evangélikusnak református zsoltárokat énekelnie? Jó, persze elfogadjuk a másik vallását, de
azért mégsem kellene ennyire elnyomni az evangélikusságot az iskolában.
Erre megoldást is találhattak volna öt év alatt.
Azt nem tudom mire vélni, hogy összefüggéstelenül kivágnak a Bibliából egy-egy igét, és úgy odavágják
a nagyközönség elé, hogy nesztek, egyétek! Evvel mire megyünk? Ezt otthon mindenki maga is
megteheti. De úgy tudom, itt vallásos nevelést is kapunk kedves tanárainktól, ugye? Hm… Valami
magyarázat vagy valami… De nem, csak egy kis hatásszünet, mosoly és gyerünk tovább az anyaggal.
AHA… Egyáltalán, ki és milyen szisztémával jelöli ki az igéket?!
Ha már protestáns az iskola, akkor áldozhatna rá idõt és energiát, hogy érjen valamit az áhítat. Mert azért
kár az öt percet elpocsékolni.
(Gyarmati István Márton)
Alkímia
 |