 |
 |
|
Isaac 1959-ben újra találkozott egy régebbi ismerõsével, Janet Opal Jeppsonnal, akivel még 1956-ban ismerkedett
meg. Kölcsönös vonzalom szövõdött köztük, de mivel Isaac házasember volt, többre nemigen gondolhattak.
Amikor azonban Gertrude és Isaac 1970-ben különváltak, Isaac azonnal összeköltözött Janettel. 1973-ban össze is
házasodtak, és egészen Asimov élete végéig együtt éltek 33. emeleti, a Central Parkra nézõ lakásukban. Asimov
1992 április 6-án, 72 éves korában halt meg vese- és szívelégtelenség következtében. Testét elhamvasztották, majd
hamvait szétszórták a szélben.
(Ambrus Csaba)
novella
Az esküvõ
Szépen süt le a nap Császma Gergely házára, ami szerényen húzza meg magát a falu végén, mintha
szégyellné kopottságát.
Pedig hej, de takaros ház volt valamikor, szép zöld kerttel, sok állattal, és egy gyönyörû feleséggel, aki
minden héten kitakarította a szobákat, és teleültette a kertet szebbnél szebb virágokkal. Virított ott mindenféle:
hóvirág, ibolya, jácint, gyöngyvirág, de Gergõ inkább kis feleségét nézte, aki úgy hajladozott fehér kötényében,
mint egy liliom. Gergely mindennél jobban szerette asszonyát, mindent megtett volna érte, de az egy nap
nyomtalanul eltûnt. Többen látták a Garamban úszni hófehér kötényét, de holttestét lejjebb sem vetette ki a víz. A
rossz nyelvek beszélik, hogy nem a vízbe ugrott, hanem a Sutyor Pistával szökött meg, aztán a kötényét a folyóba
dobta, hadd higgyék, hogy belefulladt.
Felesége eltûnése után Gergõ nap nap után csak ült a folyó partján és kémlelte a feketén kavargó vizet, vagy
ha a hideg már elviselhetetlen volt, bent gubbasztott a szobában és nézte pipája füstjét. Rá sem pillantott a falubeli
szép leányokra, pedig akadtak szép számmal.
Ott van például az Udvardi Róza. Annál szebb lányt nehezen találhat az ember. Igaz, már volt néhány
szeretõje. De, ha tisztességes párt keres, a Láng Vica pont neki való. Aztán a Kovácsék Esztikéje se egy rút
teremtés.
Még az se lenne baj, ha a szomszéd falvakból választana, csak hozzon már haza egy asszonyt, aki életet
visz abba a házba. De õ ne gondol ilyesmivel, csak a folyóparton bolyong, várva a csodát, hátha meglátja feleségét.
Hiába nyílnak a virágok, hiába fúj a langyos szellõ, a madarak hiába dalolnak, õ csak a fûzeket látja, amik
szomorúan hajtják le a fejüket, mintha vele együtt búsulnának.
Azt a szép fehér macskát sem veszi észre, ami puha léptekkel követi. Csak a kertben látja meg, amikor az
beugrik utána a rossz kerítésen. Olyan furcsán néz rá, hogy megijed tõle:
– Sicc! Ne nézz így rám!
De az nem mozdul, mintha mondani akarna valamit.
– Talán éhes. Na, majd adok neki egy kis tejet.
Másnap reggel még mindig ott ül az ajtó elõtt, a folyópartra is követi Gergõt, aki már ne a folyót nézi,
hanem a macskát, ahogy az a selymes, zöld fûben játszik. Hopp, most elkapott egy gyíkot. De nem bántja, csak
játszik vele. Na, már el is engedte. Most egy pillangót kerget. Buta, úgysem kapja el. Gergõ annyira belefeledkezik
a játékba, hogy a déli harangszóra figyel csak fel. Sietni kell, mert az ebédet a szomszédasszony fõzi (cserébe a téli
favágásért), és nem szereti újra megmelegíteni.
Gergõnek már rég esett ilyen jól az ebéd. Legszívesebben pipázna is már egyet, de a fehér macska odaül a
söprû mellé. A fiú elõször nem érti, miért nem mozdul onnan, de aztán hamar rájön, hogy mit is akarhat azzal a
söprûvel. Estére ki is takarítja a házat. Olyan fényes, hogy rá sem ismer. Következõ nap már kívülrõl javítja,
néhány hét múlva pedig a kert is kezd olyan lenni, mint régen. A szomszédok álmélkodva látják, hogy Gergõ, aki
felesége halála óta hozzá sem nyúlt szerszámaihoz, most egész nap mást sem csinál, csak dolgozik. Csodálatos
dolog ez. Aki nem látja, el sem hiszi. Hogy mi történt, senki sem tudja, csak azt látják, hogy egy fehér macskával
jár-kel mindenhova. Nyoma sincs a régi bánatának.
 |