 |
 |
|
Tudta Isten az eszmét, tudta, igen, csak mi még nem.
Így fizikaórán felébredve eljött a szörnyû gépezet, a Falanszter vagy Kémiaóra, nem mondhatom másképp. S
nyeltünk büdös bûzt, egyest, de a munkaképes ember nem valósult meg.
Eszményeinkbõl kiábrándulva lelkünk a versenyképes töriórát kívánta. S ott voltunk Londonban, igen,
szabadverseny meg minden, s volt ott munkáscsalád és nyomor, szindikátus, fináctõke kartell, igen, csak ebben a
sikerorientált társadalomban mi nem voltunk ott.
S tizenkettedikben új eszményt új helyen ismertünk meg. Az ûrben kiábrándulva, keservesen nyögtünk. "Ó, jaj,
hogy eltûnt minden", s újra kerestük életünk értelmét a létben.
Az északi sarkon nagyon hideg volt, a fogunk is vacogott, s megdöbbenve kérdeztük, a hidegháborúnak mi
értelme?
Ám most, megjárva Tróját, már az érettségi lebeg szemünk elõtt, sok Charybdis között sok ezer veszélyben izzada
orcánk!
S ti, e sorok után visszarévedve, most biztos azt kérdezitek tõlünk, az életnek mi értelme?
És nem tudunk mást mondani, csak amit az Isten:
"Mondottam, ember, küzdj, és bízva bízzál!"
(
 |