 |
 |
|
Ebben az esetben – mármint ha az embernek két ilyen ádáz, esküdt
ellensége van – mit a legmegfelelõbb tenni? Összeereszteni a két jóravaló
atyánkfiát. Ha tudniillik a pszichopata asztalos – akit ellenségünk ajánlott
házunk interieurének kialakításához – darabjaira szedte az említett
épületet és annak tartozékait, hogy onnan már képtelenség bármit is
elvinni, a végrehajtó – aki azért látogat meg minket, mert ellenségünkért
pénzügyi kezességet vállaltunk – nem rághatja a fülünket, mert úgyis
hiába. Az is elég magyarázat lehet neki, hogy senki sem kívánja, hogy a
saját házát elpusztítsa egy derék mesterember.
A végrehajtó tehát az asztaloshoz fordul. Az asztalos azonban
köztudottan pszichopata, ennek egyenes következménye, hogy a
végrehajtóval sem fog tudni szót érteni. A végrehajtó ekkor
döntéshelyzetbe kerül, minthogy neki valamit fel kell mutatnia
feletteseinél. Ha visszajön hozzánk, nem jut semmire, mert ott már – és ezt
õ is belátja – nem lehet semmit tenni. Ha ismét ellátogat a becsületes
famunkáshoz, a legjobb esetben nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel
köt ki a kórházban. Marad egyetlen alternatíva (amely ezek után nem is
alternatíva): kénytelen maga rendezni a pénzügyi hiányosságokat.
De miután ezt megtette, nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy
mindez egy ember mûve: a jóravaló asztalosé. A legelsõ adandó
alkalommal tehát karhatalommal elkobozza faiparosunk ingóságait.
Végrehajtónk eme elhamarkodott tette azt vonja maga után, hogy az
asztalos elõször is alaposan elnáspángolja, másodszor is tehetetlensége
miatt kirúgják az állásából.
Nézzük az eseményeket most a mi szempontunkból. A végrehajtó
elfelejtett bennünket, hiszen tõlünk mit elvinni nincs. A derék mesterember
pedig, miután kitöltötte bosszúját hivatalnokunkon, szintén kitöröl
emlékeibõl. Így két legyet ütöttünk egy csapásra. Igaz ugyan, hogy a csapás olyan hatalmas volt, hogy a házunk is
tönkrement belé, de megszabadultunk a világ két rettegett Calibanjától. Sajnos azonban, két Caliban még nem a
világ, és a világ nem csupán két Caliban...
Baló! AndrásMárton
végszó
David Attenborough utolsó mondatai
Az ember nem is gondolná, hogy ilyen közel engednek magukhoz ezek a hatalmas testû
gorillák…
Szerencsére a nyársas antilop-bikák a párviadal közben csak egymásra figyelnek…
A jóllakott oroszlán emberre sohasem támad…
Ennél a kialudt tûzhányó krátérénél…
 |