 |
 |
|
Mai évnyitónkon egy olyan szóból, olyan fogalomból szeretnék kiindulni, amely iskolai helyzetekben
gyakran felmerül, de ezeknél a helyzeteknél sokkal távolabbra mutat; ez a fogalom a betyárbecsület.
Mindannyian tudjátok, mit jelent ez, mi a tartalma: a betyárok és a többiek becsülete más, eltérõ. Valakik
nem ugyanazt értik becsületen, mint a többiek, a társadalom többi része. Az ide tartozó helyzeteket ismeritek,
mindannyian ismerjük.
Ezzel szemben áll egy másik felfogás, amely azt mondja: a becsület, a tisztesség, a jóindulat, szeretet, stb.
egy és oszthatatlan. Nincs magyar becsület és román becsület, nincs katolikus szeretet és református szeretet,
nyugat-európai tisztesség és balkáni tisztesség, baloldali pártatlanság és jobboldali pártatlanság; és ugyanennek a
nézetnek a logikus negatívját is vallja ez a felfogás: a gonoszság, primitívség, ostobaság is egy és oszthatatlan:
nincs külön református és katolikus képmutatás, hívõ és ateista primitívség, jobboldali és baloldali disznóság. Ezek
a fogalmak nem osztályozhatók világnézetek, felekezetek, politikai oldalak, népek, kisebbség-többség szerint,
általában azok szerint a szempontok szerint, amelyek az embereket a társadalomban meg szokták osztani.
Talán nem meglepõ, ha elárulom, hogy én ezt az utóbbi véleményt osztom: az erkölcs alapfogalmait és az
ezekre épülõ fogalmakat nem lehet jelzõkkel ellátni, mert ezzel magának az értéknek az értékét és érvényességét
szüntetjük meg, s a kettéosztott erkölcs tragédiához és halálhoz vezet. ha van jobboldali és baloldali pártatlanság,
akkor pártatlanság nincs. Parasztbecsület, amely más, mint a környezõ társadalom más részeinek becsülete –
tragédia és halál. Családi becsület, amely más, mint egy másik család becsülete – tragédia és halál (Rómeó és
Júlia); az élet értékének ellentétes felfogása két kultúrkör között – tragédia és halál. Az öngyilkos terrorizmus
gyakorlata ezt világosan bizonyítja.
Be kellene látni, hogy az érdekek és értékek ellentéténél van mélyebb és fontosabb, alapvetõ közös érdek és
érték; de ez a belátás nem könnyû, mert erkölcsi, érzelmi és értelmi erõfeszítés kellene hozzá, méghozzá minden
helyzetben újra és újra újabb erõfeszítés. Az iskolában még csak-csak elõfordul, hogy belátjuk: tanár-diák közös
érdeke, hogy a diák minél
felkészültebben, értelmileg-
érzelmileg minél teherbíróbb és
minél harmonikusabb emberként
hagyja el az iskolát; de hogyan
lássa be a közös érdekét az
öngyilkosságra készülõ muzulmán
terrorista és a korlátolt amerikai
menedzser? Annyira nem könnyû,
hogy szinte naívság is
feltételezni, hogy lehetséges.
Egy kettéosztott világban
viszont sokkal könnyebb
tájékozódni, pontosabban azt
érezni, azt hinni, hogy jól
tájékozódom: egyszerûen abból
kell kiindulni, hogy vagyunk
„mi”, és vannak „õk”. Ha aztán
konkrét, élõ emberrel
találkozunk, akkor ennek
értelmében nem az a kérdés,
milyen ez az ember (aki milliók
közt az egyetlenegy), hanem az:
Hova tartozik? Milyen a bõre
színe? Jár-e templomba vagy
nem? Melyik templomba jár?
Melyik pártra szavazott? Milyen
nyelven beszél? – és rögtön tudom,
hogy tolvaj-e vagy nem, hülye-e
vagy nem, tisztességes-e vagy
nem. Jobban megismerni?
Mindek? Gondolkodni rajta?
Felesleges idõpocsékolás.
Megpróbálni érteni, miért olyan,
amilyennek látszik? Á, dehogy,
miért strapáljam magam egy
ilyenért? Ne tessék nevetni, ez
most kiélezett helyzet kiélezett megfogalmazása, de gondoljatok bele: mennyivel könnyebben hisszük el a rosszat
valakirõl, ha annyit már tudunk róla, hogy másik táborba tartozik, mennyire nem próbálunk utánagondolni a róla
hallott negatívumok valószínûtlenségének, mennyire nem keressük tettei vagy szavai magyarázatát vagy
mentségét, mennyire nem tesszük meg azt, amit a saját táborunkba tartozóval mindig gondosan megteszünk.
Mennyire nem próbálunk az õ fejével gondolkodni, az õ helyzetét átérezni és átgondolni – csak a magunkét. Úgy
viselkedünk – bizony keresztyénként is –, mintha az empátia nem mindenkinek járna; pedig a szeretetnek – és
különösen az ellenség szeretetének – az empátia volna az elsõ lépcsõfoka.
Soha nem dõljetek be tehát az akármilyen alapon kettéosztott világ látszólagos logikájának, vagy erejének,
súlyának, mozdíthatatlanságának. Ennek nekifeszülni, ezt megváltoztatni, vagy úgy ellentmondani ennek a
kettéosztásnak, a kettéosztás minden újabb lépésének, hogy közben azt érzitek, nem tudjátok megváltoztatni a
helyzetet (és kibírni az ezzel járó feszültséget), ez nagyon nehéz lesz. Nem tudom, hogy vigasztaló-e, ha elárulom,
hogy én több évtizede próbálom a saját életemben ezt a meggyõzõdést képviselni, ellentmondani a hamisan
 |