Szentesiné László Erzsébet
Szentesiné László Erzsébet
Bemutatkozom önöknek. Szentesiné László Erzsébet testnevelő tanár vagyok. A Magyar Testnevelési Főiskola elvégzése (1976) után évekig mint profi sportoló kosárlabdáztam a Budapesti Spartacusban. Nyertünk magyar bajnokságot és többször végeztünk dobogós helyen. Mint az akkori idők valamennyi válogatott játékosa, én is �sportállás�-ban voltam, ami annyit jelentett, hogy délelőtt és délután is edzésre jártam, és csak a fizetésemért mentem be a munkahelyemre. A magyar női kosárlabda válogatott tagjaként részt vettem az 1975-ben Kolumbiában rendezett Világbajnokságon, majd az 1977-ben Franciaországban a Clermont-Ferrandban rendezett Európa Bajnokságon. Legjobb nemzetközi eredményem az 1980-as MOSZKVAI OLIMPIÁN elért IV. helyezés. 207-szeres válogatott vagyok. A tanítást először egy sporttagozatos általános iskolában kezdtem. Ezekben az években szereztem a kosárlabda szakedzői diplomámat is. Egy év tanítás után hívtak vissza a versenysportba, a BEAC női kosárlabda csapatába játszani. Közben, hogy a tanításból se essek ki, az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Testnevelési Tanszékén tanítottam. A versenysporttal harmadik leányom születése előtt hagytam fel. Tanítottam egy Vendéglátóipari Szakközépiskolában, majd a legtovább - hét évig - a Patrona Hungariae Gimnáziumban. A Sylvester János Protestáns Gimnáziumba öt éve érkeztem, a 7/a osztályt kaptam, és azóta vagyok osztályfőnökük. Az itteni tanítványaimmal is szép sikereket értünk el, elsősorban a Zugló kupában. A kosarasokkal - fiúkkal, leányokkal egyaránt - szereztünk érmes helyezést. Az idén a VI. korcsoportos leányok a III., a kisebbek a II. helyen végeztek a kerületi versenyben. A kosárlabdán kívül más sportágakban is eredményesek tanítványaink. Atlétikában minden évben éremeső hullik. Az idén pl. két arany és három bronzérem volt munkájuk gyümölcse. A Zuglói Sportirodával igazán jó, szinte baráti a kapcsolatunk. Ennek köszönhetően, tanulóink térítésmentesen használhatják a BVSC uszoda 50 m-es medencéjét, heti egy órában. Eddig négy osztály járhatott úszni fél éves bontásban. A szerencsésebbek a téli hónapokban a Városligeti Műjégpályán korcsolyázhattak a testnevelési óra keretében. A labdarúgás volt az a sportág, amelyben először sikerült elnyerni a Zugló Kupát. Öt éve folyamatosan rendezünk sítábort. Az idén 36-an az olaszországi Paganellán síeltünk. Saját osztályommal, a 11/a-val tanulmányi kirándulásaink egy részét kerékpáron tettük meg. Először a Kisalföldön, Győr - Hédervár - Mosonmagyaróvár - Csorna útvonalon valamint a Szigetközben kerekeztünk. A következő alkalommal a Balatonfelvidéken, Révfülöp - Kékkút - Köveskál szép tájaiban gyönyörködtünk. Többen anynyira megszerették a kerékpározást, hogy vállalkoztak egy Dunakanyar túrára is Vác - Nagymaros - Zebegény - Márianosztra - Szob útvonalon. A sylvesteres diákok nagy számban indulnak utcai futóversenyeken. Az elmúlt években még együtt futottunk a Samsung és Fila versenyeken. Célom a sport, a mozgás szeretetére nevelni a fiatalokat, arra, hogy váljék életük nélkülözhetetlen részévé, adjon nekik megfelelő önbizalmat, jó erőnlétet és egészséget.
2003. június