Házirend

 

Sylvester János Protestáns Gimnázium


H Á Z I R E N D

Kedves Diákunk!

I. Ez a házirend az iskolánk belső életét szabályozza, amelyet be kell tartanod az iskola teljes területén, valamint az iskolán kívüli programokon és rendezvényeinken. A házirend érvényes a tanulókra, illetve értelemszerűen a pedagógusokra és az intézmény valamennyi dolgozójára. Megsértése esetén számonkérésnek, fegyelmező intézkedésnek, fegyelmi eljárás lefolytatásának van helye. Módosítását kezdeményezheti az iskola igazgatója, a nevelőtestület, a szülőtanács és diákönkormányzat. Minden tanév elején, egy hónapon belül az iskola vezetősége és a diákönkormányzat áttekinti a házirendet, és határoz arról, hogy szükséges-e módosítani.

A Sylvester János Protestáns Gimnázium diákjai beiratkozásukkal fogadják el jelen Házirendet. Iskolánkat a Protestáns Gimnázium Egyesület alapította 1997. tavaszán. Az épületet a Fővárosi és a Zuglói Önkormányzat bocsátotta rendelkezésünkre. (Székhely: Budapest, 1149. Pillangó park 3-5. Fenntartó: Protestáns Gimnázium Alapítvány. OM azonosító: 101 138. E-mail cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )

Iskolánk korszerű műveltséget, biztos tudást és a Biblia alapján keresz­tyén szellemiségű nevelést kíván nyújtani diákjainak. Közösségünk életében az egymás iránti tisztelet és bizalom, illetve a szeretet a meghatározó.

 

II. Iskolánk tanulójaként a következő jogok illetnek meg:

(A tanulói jogokat a Közoktatási törvény 10-11., valamint 62-64. §-ai részletesen szabályozzák. Ezek közül iskolánk jellegét és típusát is figyelembe véve a mi diákjainkra a következők vonatkoznak.)

Jogod van ahhoz, hogy

2.1 Az iskola nyújtotta lehetőségekkel élve képességeidnek, érdeklődésednek és adottságaidnak megfelelő nevelésben és oktatásban részesülj.

2.2 A választható tantárgyak, foglalkozások, szakkörök közül válassz - tehát, hogy részt vegyél a tanórán kívüli foglalkozásokon. Az ezzel kapcsolatos eljárási rendet az alábbiakban szabályozzuk:

- minden tanév februárjában felmérjük a tantárgyválasztási igényeket;

- a tanulócsoportok kialakításához minimum 8 fős létszám szükséges;

- a javaslatot előzetesen szóbeli tájékoztatás során ismertetjük a diákönkormányzat és a Szülőtanács tagjaival, és kikérjük véleményüket;

- március 15-ig közzé tesszük az igazgató által véglegesített tájékoztatót azokról a tantárgyakról, amelyek közül választhatsz (a tájékoztató tartalmazza a választható tantárgyakat, a felkészítés szintjeit, és amennyiben lehetőség van rá, az egyes tantárgyakat oktató pedagógus nevét);

- május 20-ig döntened kell a választásról, és írásban kell nyilatkoznod arról, hogy melyik tantárgyat választod. Fontos tudnod, hogy a döntésed legalább 1 tanévre szól, azt csak a következő tanévre vonatkozóan módosíthatod;

- kiskorú tanuló esetében a választási jogot a szülő gyakorolja, 14 év fölött a tanuló a szülővel közösen dönt.

- minden tanév elején felmérjük a tanulószobai foglalkozás iránti igényt. Ilyen foglalkozást minimálisan 8 fő jelentkezése esetén indítunk

2.3 A tanáraidtól tájékoztatást kapj tanulmányi előmeneteleddel kapcsolatban, érdemjegyeiddel összefüggő kérdésekről is, bár azokat folyamatosan neked kell nyilvántartanod az ellenőrzőben.

2.4 Nyugodt körülmények között tanulhass.

2.5 Részt vegyél az iskolai és egyéb tanulmányi versenyeken, és azokra megfelelő felkészítést kapj.

2.6 Élj az iskolai étkezés lehetőségével.

2.7 Részt vegyél a tanórákon kívüli, délutáni programokban és azok szervezésében.

2.8 Az iskola eszközeit és létesítményeit a meghatározott keretek között igénybe vedd.

2.9 Rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesülj.

2.10. Amennyiben az iskola szociális ösztöndíjalapot képez vagy bármilyen más forrású szociális támogatást nyújt a diákoknak, a mindenkori kiírás feltételeinek megfelelő pályázatot benyújthass

2.11 Amennyiben az iskola a tankönyvellátást bármilyen nem alanyi jogon járó akcióval segíti, az akcióban meghatározott módon abban részt vehess

2.12 Részt vegyél a diákkörök munkájában, amelyek az igazgatóval folytatott előzetes egyeztetés, illetve megállapodás alapján működnek, valamint kezdeményezd azok létrehozását.

2.13 Képviselőket válassz, illetve választható legyél az iskolai diákönkormányzatba (DÖK). A DÖK-képviselők útján részt vegyél a diákokat érintő döntések meghozatalában (SzMSz, a Házirend elfogadása, Pedagógia Program véleményezése, DÖK-pénzek elosztása, szociális juttatások elosztási elveinek megvitatása).

2.14 A diákönkormányzaton keresztül véleményt nyilváníts a tanulók nagyobb közösségét érintő döntések meghozatalában - ezen jogok a Szülőtanácson keresztül a tanuló szüleit is megilletik.

2.15 A diákönkormányzat évente 1 napot az egész iskolát megmozdító rendezvényre igénybe vehet, illetve tanítási időn kívüli programokat szervezhet. Ezek tervezetét az iskola vezetése fogadja el.

2.16 Az iskola Pedagógiai Programját megtekintsd (olvasható a hirdetőtáblán és az iskola honlapján); valamint az iskola Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott helyen és időpontban e programról tájékoztatást kérj és kapj.

2.17 Az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilváníthass minden kérdésről, ami érint, s ebben a körben átgondolt javaslatot tehess.

2.18 Bármely, a diákközösséget érintő kérdésben a következő fórumokhoz fordulj: DÖK-képviselő, szaktanár, osztályfőnök, igazgató, valamint a törvényben meghatározott felsőbb fórumok.

2.19 Az iskola, az osztályközösség érdekében vállalt és teljesített feladatokért, különösen pedig jó hírünket öregbítő minden tevékenységedért, példamutató magatartásodért és tanulmányi előmeneteledért szaktanári, osztályfőnöki, igazgatói, nevelőtestületi dicséretben részesülj.

2.20 Több éven át az iskolaérdekében végzett áldozatos munkádért a”Pro Schola” elismerő oklevélre javasoljon az iskolavezetés, ill. elnyerhesd azt.

 

III. Kötelességeid:

3.1 A tanítási órákon és a választott foglalkozásokon való részvétel.

3.2 Hiányzásodat követően egy héten belül az igazolás bemutatása az osztályfőnöködnek. Kérjük, hogy az orvosi igazolással igazolt hiányzást a szülők az ellenőrző könyvbe is írják be, és a betegséget már a hiányzás első napján jelezzék az iskolának. Maguk a szülők három napot igazolhatnak évente. Családi esemény vagy egyéb ok miatt előre látható hiányzás­nál a kikérőt egy héttel előre kérjük. Hosszabb távollétre az osztályfőnök javaslatára az igazgató adhat engedélyt.

Igazolatlan hiányzás osztályfőnöki, súlyosabb esetben igazgatói figyelmeztetést von maga után – a következők szerint: 1 óra igazolatlan után a szülő értesítése írásban; 3 óra a soron következő fegyelmi beírás és legfeljebb „jó” magatartás értékelés; 5 óra után a következő írásbeli fegyelmi fokozat és legfeljebb „változó” magatartás értékelés; 10 óra után a lakóhely szerint illetékes jegyző értesítése és a Kt. 14. § (2) bek. értelmében a szülő feljelentése – tanköteles korú tanuló esetében; 15 óra után fegyelmi eljárás indítható.

Ha a tanuló több, mint 250 órát hiányzik, csak a tantestület által engedélyezett osztályozó vizsga sikeres letétele után léphet a következő évfolyamba. Az osztályozó vizsga engedélyezése a tantestület hatásköre. Ugyanez érvényes - tantárgyanként - az éves óraszám 30 %-át elérő hiányzás esetén.

3.3 Minden reggel 7:45-re be kell érned az iskolába. Az ennek eleget nem tevő tanulók az ügyeletes tanárnak átadják ellenőrzőjüket, aki dokumentálja a Házirend megszegését. Három ilyen dokumentáló bejegyzés osztályfőnöki fegyelmezést von maga után, ami a magatartás-jegyben is meg fog jelenni. Az eljárás a következő: 3 bejegyzés után osztályfőnöki figyelmeztető; 5 késés osztályfőnöki intő; 10 késés igazgatói figyelmeztető; minden újabb késés után igazgatói intő vagy fegyelmi eljárás indítható.

3.4 Becsengetés utáni késés esetén – akár első, akár napközbeni óráról van szó – a késés perceit összeadjuk, és minden 45 perc után 1 igazolatlan órával kell számolnod.

3.5 Ha elkéstél, akár reggel, akár napközben valamelyik órádról, azon a napon részt kell vegyél tanulószobai foglalkozáson minimum 30 percig, ahol elkészítheted írásbeli házi feladatodat, vagy felkészülhetsz szóbeli feleletre.

3. 6 A tanítási idő alatt az iskola területét nem hagyhatod el. Ha erre bármely okból mégis szükség van, csak az osztályfőnök (távollétekor igazgató vagy igazgatóhelyettes) által kitöltött kilépővel távozhatsz.

3.7 Tanulmányi kötelezettségeidet rendszeresen teljesítened kell, amelyet szaktanáraidnak kötelességük ellenőrizni és értékelni a következők szerint:

- egy tanítási napon csak két témazáró dolgozat - a téma egészének elsajátítását mérő írásbeli számonkérés - íratható, és azt legalább egy héttel előtte be kell jelenteni. A témazáró dolgozatot a szaktanár legkésőbb 15 munkanappal a megíratás után kijavítva kiosztja;

- a magatartás, szorgalom és rendszeretet osztályzatot félévenként az osztályozó konferencia állapítja meg az osztályfőnök javaslata alapján. Szaktárgyi osztályzatokat a szaktanárok adnak. Az osztályzatok ellenőrzőbe való beírása azonban a tanuló felelőssége és feladata, ami vonatkozik az ellenőrző könyv havi aláíratására is;

- a rendszeretet osztályzatban a következőket értékeljük: jegyzetek, írásbeli munkák olvasható írással, rendezett külalakkal való elkészítése; füzetek, könyvek kívül-belül tiszta, rendes kinézete.

3.8 A dohányzás, alkohol-, drogfogyasztás tilalmának betartása az iskolában, az iskola közvetlen környékén és az iskolai alkalmakon. Ezen tilalmak megszegése súlyos fegyelmi vétségnek számít.

3.9 A kötelességmulasztásnak, a házirend megsértésének az alábbi rend szerint lehetnek fegyelmi következményei: szaktanári figyelmeztető, intő, osztályfőnöki figyelmeztető intő, igazgatói figyelmeztető, intő, nevelőtestületi megrovás.

 

IV. Iskolánk munkarendje

4.1 A tanév:

Tanévünk programját alapvetően az állami rendeletek határozzák meg. Iskolánk keresztyén, protestáns kötődésének megfelelően a tanév az ünnepélyes tanévnyitó istentisztelettel kezdődik, és ugyanígy tanévzáró istentisztelettel fejeződik be. A tanév részletes helyi rendjét, amely tanév közben néhány szükséges esetben módosulhat, a beiratkozás vagy a tanévkezdés alkalmával minden diák kézhez kapja.

 

4.2 A tanítási hét, nap, tanórák, foglalkozások:

A Sylvester János Protestáns Gimnáziumban ötnapos munkahéttel dolgozunk. Minden szerdán, a negyedik órában iskolai áhítatot tartunk. A tanítás naponta az első óra előtti rövid ötperces áhítattal kezdődik 7:55-kor. Minden becsöngetés előtt két perccel jelzőcsengetés szól. (A büfében ezután már kiszolgálás nincs). Becsengetéskor a tanulóknak már a tantermekben kell tartózkodniuk, és meg kell tenniük a szükséges előkészületeket a tanítási órához.

4.3 Az első, 4. óra utáni 25 perces ún. nagyszünetet jó idő esetén köteles mindenki az iskola kertjében eltölteni. Ebédelni, a büfében vásárolni, majd az udvarra kijönni, a mellékhelyiségeket rendeltetésszerűen használni természetesen szabad. Az 5. óra utáni 15 perces szünetben is szabad az iskola udvarán tölteni a szünetet, ha az időjárás megengedi.

4.4 Az utolsó tanítási óra után az osztályteremben, illetve szaktantermi utolsó óra esetében a szaktanteremben és az osztályteremben is, a tanulók kötelesek a székeket a padra feltenni, valamint a padjukból a szemetet a szemétkosárba vinni.

4.5 Az utolsó tanítási óra minden esetben hálaadó ige közös elmondásával végződik (Zsoltárok k., 103: 1,2.).

4.6 Az iskola csengetési rendje:

 

1. 7:55 – 8:45

2. 8:55 – 9:40

3. 9:50 – 10:35

4. 10:45 – 11:30

5. 11:55 – 12:40

6. 12:55 – 13:40

7. 13:50 – 14:35

 

4.7 A tanórákon kívül délutáni foglalkozásokra, szakkörökre lehet jelentkezni – önkéntes alapon - a foglalkozások látogatása a tanuló erkölcsi kötelessége. A délutáni foglalkozásokon korrepetálások zajlanak, ill. tanulmányi versenyekre, valamint a közép-, és emelt szintű érettségire lehet készülni.

4.8 Délután a számítástechnika terem tanári felügyelet mellett, igazgatói engedéllyel használható.

4.9 A tanítás végeztével a tanulók 15 óra után szülői hozzájárulással a szervezett foglalkozásoktól függetlenül is bent maradhatnak az iskolában, az aulában vagy az udvaron, nyári időszámítás esetén 17:45-ig, téli időszámítás esetén 16:45-ig. Ekkor tanári felügyeletet nem tudunk biztosítani.

 

V. Iskolánk helyiségeinek és eszközeinek használata

5.1 Az oktatás osztálytermekben és szaktantermekben folyik. A tornaterembe, a természettudományi, számítástechnikai és az ének szaktanterembe csak akkor mehettek be, ha a tanár megérkezett. A szaktantermek rendje a termekben kifüggesztve található, ennek a rendnek a betartása kötelező. Az órákon az ülésrendnek megfelelően kell helyet foglalnotok, hacsak az órát tartó tanár másképpen nem rendelkezik.

5.2 Kötelességetek ügyelni és fokozottan vigyázni a termek, folyosók tisztaságára, az iskola bútorzatára, fölszerelésére. A tanulók, osztályok által esetlegesen okozott kárt helyre kell hoznotok vagy meg kell térítenetek. Iskolánk minden egyes tárgya, eszköze a saját tulajdonunk, és bármit javítani vagy pótolni kell, az további fejlesztésektől veszi el az anyagi eszközöket.

5.3 A DÖK által szervezett rendezvényeken a tanári felügyeletet és a rendrakást a rendezőknek kell megszervezni. Ennek beosztását a rendezvény napja előtt egy héttel az iskolavezetésnek be kell mutatni.

5.4 A tantermekben, osztálytermekben és a szaktantermekben, valamint az iskola egyetlen helyiségében sem szabad a szemetet szétdobálni, otthagyni.

 

5.5 A könyvtár olvasótermét a közzétett nyitvatartási rend szerint használhatjátok. A könyvtári könyvek és az iskolától kapott nyelvkönyvek, tankönyvek megrongálása, megrongálódása vagy elvesztése esetén kártérítési felelősség terhel:

- az elvesztett, megrongálódott tankönyvet új, de legalábbis tökéletes állapotú antikvár példánnyal pótolhatod

- az eredeti beszerzési ár háromszorosát kell megtérítened.

5.6 A baleseti, tűzvédelmi és munkavédelmi szabályokat be kell tartanod. Fontos, hogy veszély esetén önállóan is tudjatok megfelelően viselkedni, szükség esetén intézkedni.

5.7 A talált tárgyakat a portán kell leadni. Közérdekű hirdetményt kihelyezni a folyósón (bármiféle papír, hirdetmény, plakát) kizárólag az igazgató vagy távollétében az igazgató- helyettes szignója után lehet. Az engedély nélküli hirdetményeket levesszük.

5.8 Fénymásolásra – könyvtári nyitvatartási időben – kizárólag a DÖK tulajdonában lévő fénymásolót használhatod. (Ennek rendjét a DÖK szabályozza.)

VI. Egyéb rendelkezések

6.1 A hetes kötelességei: ha a becsöngetést követő öt perc elteltével sem jelenik meg a teremben tanár, azt az irodában jelentenie kell. A hetes kötelessége, hogy a hiányzó tanulók nevét az órát tartó tanárnak jelentse, továbbá gondoskodjék a szünetekben és a nap végén a tanterem rendjéről, szellőztetésé­ről, a táblát óra után törölje le, és hozzon krétát.

6.2 Az ellenőrző minden nap feltétlenül legyen nálad. Ha három napot meghaladó ideig nem tudod bemutatni, elveszettnek kell tekintenünk. Az ellenőrző elvesztése fegyelmi felelősségre vonást vonhat maga után. A református énekeskönyvet is minden nap hoznod kell az iskolába. Az ellenőrző és az énekeskönyv hiánya osztályfőnöki figyelmeztetést von maga után.

6.3 Ünnepi alkalmakkor a leányok öltözete sötét szoknya és a fehér, iskolai ünneplő blúz; a fiúké fehér ing, nyakkendő, sötét öltöny, sötét zokni, cipő - és mindenkinek az iskola jelvénye. Az iskolai ünneplő és a jelvény összetartozásunkat fejezi ki.

6.4 Az iskolába ne hozz magaddal nagy összegű vagy értékű pénzt, ékszert vagy eszközöket, (pl. magnó, walkman, disc-man, MP3; MP4 lejátszók, stb., ezekért az iskola nem tud felelősséget vállalni), ill. semmi olyan tárgyat, ami nem szükséges az iskolai munkához. Mobiltelefonokat behozni nem tilos, de óra alatti használatuk tilos, és óra alatt csak kikapcsolt állapotban tarthatók. Értük az iskola semmilyen formában nem vállal felelősséget.

6.5 Minden diákunktól, így Tőled is elvárjuk, hogy az iskola épületén és területén kívül is a Gimnázium szellemiségéhez, értékrendjéhez méltón, „Sylvester”-es diákhoz illőn viselkedj.

VII. Térítési díj, tandíj befizetésére vonatkozó szabályozás

7.1 Az iskolánkban tandíj nincs.

7.2 Alapítványi iskolaként az iskola fenntartását részben az iskolát alapító kiemelten közhasznú szervezet, a Protestáns Gimnázium Egyesület látja el. Ehhez a Szülőktől iskolafejlesztési hozzájárulást kér. A Protestáns Gimnázium Egyesület ezen befizetésekről igazolást köteles adni a személyi jövedelmadó-bevallásokhoz.

7.3 Az iskolai étkezés befizetésének rendje:

Havonta a gazdasági iroda által megjelölt napokban.

7.4 Beiratkozáskor történő befizetések rendje:

DÖK- tagdíj: 1000 Ft/év

Sportköri díj: 1000 Ft/év

Iskolai jelvény ára: a mindenkori előállítási költség

Az első ellenőrző: ingyenes

A második ellenőrző: 500 Ft

A harmadik ellenőrző: 1000 Ft

 

VIII. Egyéb tudnivalók

7.1 Az adminisztratív ügyeket (iskolalátogatási igazolások, engedélyek stb.) az iskolatitkár intézi minden tanítási napon az első három szünetben.

7.2 Minden iskolán kívüli rendszeres tevékenységről (pl. sportolás) köteles vagy az osztályfőnöködet tájékoztatni.

 

 

Budapest, 2010. május

 

 
Csengetési rend

1. 7:55 - 8:45
2. 8:55 - 9:40
3. 9:50 - 10:35
4. 10:45 - 11:30
5. 11:55 - 12:40
6. 12:55 - 13:40
7. 13:50 - 14:35

óra
névnap
Ma 2024. április 20., szombat, Tivadar napja van. Holnap Konrád és Zelmira napja lesz.