Bibó István szalagavató beszéde
Elhangzott a 2005. december 3-án

Kedves tizenkettedikesek, kedves Szülõk, családtagok, barátok, kedves vendégeink!
Többnyire nem szoktuk észrevenni, hogy milyen gyakran forgunk olyan kérdések körül, amelyek végsõleg az ízlés problémájához vezetnek: mi szép, mi csúnya, mi tetszik, mi nem tetszik, mi ízléses, mi ízléstelen, és így tovább. Konkrét tétekkel kapcsolatban - mint amilyen egy épület engedélyezése, egy ünnepség megrendezése, egy elõadás értékelése - rossz esetben reménytelen viták folynak irányzatok, generációk, csoportok között; közepes esetben savanyú vagy kérdéses kompromisszumok jönnek létre, jó esetben pedig - ez elég ritka manapság - értelmes gondolkodás és beszéd után többé-kevésbé közös (és betartható) megegyezésre is lehet jutni. Mi a jelentõsége, szerepe mindebben - vagyis inkább: mi volna a kívánatos szerepe - az ízlésnek, amelyrõl a közkeletû bölcsesség azt állítja: nem is érdemes foglalkozni vele vagy hivatkozni rá, hiszen ízlések és pofonok különböznek. A latin közmondás szerint: "De gustibus non est disputandum" - az ízlésekrõl nem érdemes vitatkozni. Szerintem: vitatkozni nem, de gondolkodni talán igen.
Tegyük félre most azt a kérdést, hogy az ízlés inkább egyéni, vagy inkább közösségi jellegû-e. Sokkal lényegesebb az, hogy mi valójában az ízlés, mire jó, mi a szerepe, és egyáltalán fontos-e ez a szerep.
Elsõ közelítésben az ízlést a szépérzékkel szokás azonosítani: azzal a képességgel, amely eldönti, szép-e, tetszik-e, elfogadható-e "szépség" szempontjából a szemlélt mûalkotás, a meghallgatott elõadás, a megvásárolandó ruha, a berendezett lakás, a megítélendõ teljesítmény. És - ami nagyon fontos - az ízlés, a biztos, a jó ízlés mindig gyorsan és mérlegelés nélkül dönt: nem támaszt feltételeket, nem oszt ki és nem ad össze pontszámokat, nem mérlegel érveket, nem keres és nem elemez okokat. Ilyen mûveletek az utólagos kontroll során történhetnek, ezeket azonban már nem az ízlés végzi, hanem többnyire az értelem. Az ízlés munkájában viszont az egész személyiség és annak felhalmozódott tapasztalata dönt, egyszerre, gyorsan és mérlegelés nélkül, úgy, ahogy egy találkozásban döntünk a szembejövõrõl, a másikról. Igen vagy nem.
Ha így végiggondoljuk, világos lesz, hogy a szépérzék az ízlésnek csak egyik összetevõje. Legalább annyira fontos - helyesebben: fontos volna, ha megvolna az ízlésünkben - a jóság iránti érzék, a tisztesség-érzék, az igazság-érzék, stb, amely ezeket az értékeket (vagy ezeknek a hiányát) ugyanúgy felismeri, gyorsan és mérlegelés nélkül, mint a szépet és a csúnyát. A görögök ugyan azt állították, hogy ami szép, az egyúttal igaz is és nem lehet hazug, de ez sajnos csak a mûvészi szépségre ér-vényes; a való életben a szépség együtt járhat a hazugsággal, gonoszsággal, zavarossággal. (A görögök egyébként ezt is tudták: lásd a gyönyörû Medúza mondáját, akinek arca olyan szép volt, hogy minden tekintetet magára vonzott, hogy azután a reá te-kintõket saját gonosz pillantásával kõvé változtassa).
A nem eléggé biztos, kimûveletlen vagy egyoldalú ízlés gyakran esik ebbe a csapdába. Ilyenkor mondjuk, hogy "hova tettem a szememet, amikor errõl a gyönyörû lányról azt gondoltam, õ legyen a gyerekeim anyja, s hogyhogy nem vettem észre, hogy a buszon soha nem adta át a helyét senkinek és egyetlen kisgyerekre sem mosolygott rá?" Vagy "miért gondoltam errõl a jóképû fiúról, hogy a nekem tett ígéreteit betartja, mikor tudtam, hogy másokat milyen gyakran átejt?" - Pedig nagyon egyszerû dolog történt csupán: a vágy és az akarat csapdát állított az ízlésemnek, amelybõl csak a szépérzék mûködött úgy-ahogy. Így lesz a rosszul mûködõ ízlés révén abból, hogy "meglátni és megszeretni egy pillanat mûve volt" az, hogy "meglátni és megszívni" volt egy pillanat mûve.
Az ízlést épp ezért mûvelni és fejleszteni kell, s ha van rá idõ, döntéseit az értelem kontrolljának is alávetni. De ha nincs idõ, akkor bizony pillanat alatt kell eldönteni, egy köszönés, egy mondat, egy gesztus, egy tekintet alapján, hogy a balese-tet szenvedett gyerekemet rábízhatom-e egy ismeretlen autósra, aki segíteni állt meg nekünk az úton; vagy hogy hihetek-e egy olyan diáknak, aki ugyan eddig nem hazudott nekem, de most valami nagyon valószínûtlen dolgot állít; fogadjak-e el egy ígéretet írásbeli megerõsítés nélkül vagy nem - stb.
Az ízlés munkája tehát nem értelmi mûvelet, bár nem nélkülözheti az elõzetes értelmi és érzelmi felkészülést és az értelem utólagos kontrollját. A döntés pillanatában azonban - mert ez többnyire pillanat - nem az értelem és nem is az érzelem dolgozik, hanem maga az ízlés, amely az értelemmel, érzelemmel, vággyal, akarattal egyenrangú - legfeljebb kevésbé értékelt és ezért kevésbé kimûvelt - önálló képességünk, amely egyenértékûen nem pótolható és nem helyettesíthetõ más képességekkel és tulajdonságokkal.
Amikor tehát ízlésbeli dolgokról vitázunk, tudnotok kell, hogy sokkal többrõl van szó, mint arról, hogy mit tartunk szépnek vagy csúnyának. Kockázatokkal is járó, csapdákat is rejtõ, de mással nem helyettesíthetõ nagyon fontos képességünkrõl van szó; az értékek iránti érzékenységen alapuló és az élet minden területére kiterjedõ helyzetfelismerõ képességrõl, amelyet érdemes használni is, és gondozni, fejleszteni is. S ha kisebb-nagyobb téttel járó helyzetekben gyakoroljuk és mûveljük, akkor kritikus pillanatokban - éppen gyors reagálása folytán - pótolhatatlan szolgálatot tehet. Nemcsak a mûgyûjtésben vagy lakáskultúrában, de személyekkel kapcsolatban, erkölcsi vagy akár politikai kérdésekben is eligazíthat, vagy legalábbis figyel-meztethet: bízhatok-e valakiben vagy nem, higgyek-e egy politikusnak vagy nem, adjak-e még egy esélyt valakinek vagy nem, stb. Viselkedésben, emberismeretben, közösségi létben nélkülözhetetlen.
Egy ilyen ünnepi rendezvény, mint a mai, nagyon alkalmas arra, hogy ízlésünket használjuk, gyakoroljuk, próbára tegyük, "teszteljük", másokéval összevessük. Azonban itt az ideje, hogy az elméletbõl a gyakorlat területére lépve befejezzem mondanivalómat.
Két évvel ezelõtt ugyanezen az alkalmon minden elméleti fejtegetés nélkül közöltem az összegyûlt diákokkal, hogy nagyon szépek; s utána röviden számot adtam arról, miért fontos ez számomra. Azaz ízlésem döntését értelmi kontrollnak vetettem alá, s ebbõl lett a szalagavató megnyitója. Most fordítva történt: elõbb az elmélet (amellyel remélem, felkeltettem bennetek azt a benyomást, hogy ízlés dolgában tévedhetetlen vagyok), hogy ezután kijelentsem: nagyon szépek vagytok, nemcsak a lányok, hanem a fiúk is. - Ne ijedjetek meg: a két évvel ezelõtti indoklást a jelenlévõk kímélete okán nem fogom felolvasni, de akit érdekel, szívesen a rendelkezésére bocsátom. Addig is - és ezennel - a szalagavató bált megnyitom.