Bibó István szalagavató beszéde
Elhangzott 2004 január 24-én

Nagy szeretettel üdvözlök az iskola nevében minden kedves jelenlévõt: szülõket, hozzátartozókat, barátokat, vendégeinket; és persze tanárainkat, munkatársainkat, és nem utolsó sorban, hanem csupán végül: diákjainkat.
Kedves érettségizendõ diákok, és ti többiek is, mindnyájan!
Tegnapelõtt, itt a fõpróbát figyelve gondolkoztam el azon, hogy iskolai ünnepeinken - nemcsak a szalagavatókon - ismétlõdõen is milyen elementáris erõvel tör rám az az élmény - ami pedig egyébként önmagában régóta nem meglepetés - hogy milyen szépek vagytok, nemcsak együtt, hanem külön-külön is. Az ilyen élményt általában a lányok elõtt szokás kifejezésre juttatni, nekik bókol az ember egy-egy ilyen mondattal - de most - nem bókolásból, hanem gondolkodásra indító tényként - le kellett szögeznem, hogy mindnyájatokra, a fiúkra is érvényes ez a megállapítás; és azon törtem a fejemet, hogy elõször is mibõl adódik ez, másodszor, hogy miért olyan örömtelien fontos számomra. Errõl szeretnék néhány mondatban számot adni.
Biztos, hogy ez a szépség nem attól van, hogy ünneplõbe vagy keringõruhába vagytok fölöltözve, hiszen nem a ruha teszi az embert, és az ember szépségét sem - mégis a hasonló vagy egyforma öltözetnek fontos szerepe van itt, mert nemcsak a közös-ség egységét demonstrálja, hanem emellett éppen azt emeli ki, hogy mennyire nem vagytok egyformák: nincs két egyforma termet, egyforma arc, egyforma tekintet, egyforma mosolygás. Ilyenkor különös világossággal derül ki, hogy a jó kiállás, a nyílt tekintet, a mosolygós arc mindenkinél más és mindig egyéni - ellentétben a hanyag tartással, az unott tekintettel és a lebiggyesztett szájjal, amely mindig leverõen egyforma, a legváltozatosabb öltözködés mellett is. Végül is mindezzel csupán azt akarom mondani: attól vagytok szépek, hogy/ha jókedvûen tudtok ünnepelni.
A mûvészettörténet órákon most éppen a klasszikus görög mûvészetet tanuljuk, amelyben az emberábrázolást az a görög embereszmény határozta meg, amelyben egyformán fontos volt a test és a szellem kimûvelése. A görögök ezt két jelzõvel fejezték ki: kalosz kai agathosz, ami kicsit leegyszerûsítve így fordítható: szép és jó; a két jelzõt azután a közöttük lévõ kötõszóval együtt összevonták egy fõnévvé így: kalokagatía, szépségjóság, szépségnemesség; vagyis az embernek az az állapota, amit a magyar közmondás így fejez ki: ép testben ép lélek. Nem tudok görögül, s csak a mûvészettörténetbõl meg a szótárból tudom, hogy a két szó közül az elsõ, a kalosz olyasmit jelent, hogy szép, bájos, illetve nemes, derék, azaz külsõ, testi tulajdonságokra is vonatkoztatható; a másik, az agathosz pedig ilyesmit: nemes, bátor, kiváló, jó, becsületes, azaz csak belsõ tulajdonságokat fejez ki. A két jelentés persze átjátszik egymásba, illetve arra utal, hogy ami igazán szép, az nem lehet rossz, csak jó; s ami igazán jó, arra joggal mondhatjuk, hogy "ez szép dolog".
Ezt azért mondtam el, mert a ti szépségeteken gondolkozva eszembe jutott, hogy egyszer egy igehirdetésben hallottam: Jézus, amikor a bûnös nõ drága kenettel megkente, s a tanítványai, fõleg Júdás azon morgolódtak, hogy mire való ez a pazarlás, el kellett volna adni a kenetet és árát a szegényeknek adni, így intette le a zúgolódókat: "Hagyjátok, mert szép dolgot cselekedett velem." Ezt pontosan akartam idézni Nektek, ezért tegnap este kikerestem a Bibliából, s meglepetésemre az összes errõl szóló helyen azt találtam a magyar szövegben: "jó dolgot cselekedett...". Bosszantott, hogy vajon én emlékszem-e rosszul, vagy az általam nagyon szeretett és becsült, azóta már meghalt igehirdetõ tévedett volna, netán a fordítás vitatható? Nekem ugyanis nagyon sokat jelentett az, hogy Jézus nem becsüli le, hanem értékeli ezt az örömbõl és szeretetbõl fakadó szépet, a szép cselekedetet, amely a tanítványok fafejûbbjei szerint haszontalan és ésszerûtlen volt; ezért is szereztem meg annakidején ennek a prédikációnak a szövegét. Végül meg kellett néznem egy görög Bibliában is ezt a részt és a szótárat is elõvettem hozzá (ismétlem: nem tudok görögül, de szótárazni igen) és megnyugodva láttam, hogy jól emlékeztem, nincs tévedés, a keresett helyen a "kalosz" szó áll, ami inkább "szép"-et jelent. Hadd idézzem tehát befejezésül az említett igehirdetés számomra legfontosabb gondolatát (amely egy mellékmondattal a bibliafordítóknak is igazat ad, de mégis a szépben látja a lényeget):
Jézus azt mondja az asszony gesztusáról: "szép dolgot cselekedett". A "szép" kategóriája. Mennyire hiányzik. Persze hogy itt a "szép" majdnem egy-jelentésû a "jó"-val, de azért kérdeznünk kell: miért hiányzik annyira a keresztyénekbõl a szép értékelésének és produkálásának akarata?
Én nagyon remélem, hogy belõlünk, belõletek nem hiányzik. És most alkalom van a szép produkálására és értékelésére is. Örömmel vártuk ezt az alkalmat; a szalagavató bált megnyitom.