Bibó István szalagavató beszéde
Elhangzott 2003 január 11-én

Kedves érettségizendõ diákok, kedves vendégeink, kedves szülõk, családtagok, kedves tanárok, munkatársaink!

Két éve ilyenkor, elsõ érettségizõ osztályunk szalagavatóján arról beszéltem, hogy mit gondolok az ünneprõl; nemcsak errõl a mi konkrét ünnepünkrõl, hanem általában az ünnep jelentõségérõl, ünnep és hétköznap összefüggésérõl.
Most ugyanerrõl a tárgyról Márai Sándor gondolatait szeretném idézni. Mert az ugye nem kétséges, hogy számunkra - minden jelenlévõ számára - ez a mai alkalom: ünnep. Tehát:
Márai Sándor: Az ünnepekrõl
(Füves könyv, 68.)

Ha az ünnep elérkezik életedben, ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülrõl és kívülrõl. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betûvel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nõk, válogatott étkek ... S mindenek-fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsõbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betûs napja. Az élet elhoz másfajta, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.

Kedves tizenkettedikesek! Tudom, mert láttam, hogy sokat és sokan készültetek a mai napra; de tudjuk, hogy készülni könnyebb, mint felkészülni. Azt kívánom nektek, amit Márai ajánl: hogy legyetek felkészültek, és tudjatok mindent feledve - szép és lényegre utaló magyar kifejezéssel: önfeledten - figyelni az ünnepre. Most már nem kell önmagatokra figyelni, még elõadás közben sem; és akkor megtapasztalhatjátok, hogy nem a produkciótól lesz igazivá az ünnep, hanem - ha tényleg ünnepi lélekkel adjátok elõ - az ünneptõl lesz igazivá a produkció.
A mai napon tehát az én legfontosabb kívánságom veletek kapcsolatban az, hogy legyen meg - és maradjon meg késõbb is - bennetek az ünnepelni tudás képessége. A valódi ünnep ugyanis nem eredményez másnapos kedvetlenséget, nincs utána a "már megint kezdõdik elölrõl ugyanaz" nyúlós rosszkedve; viszont erõforrás lesz számotokra a hétköznapok terheihez és feladataihoz, amelyekhez muszáj lesz visszatérni nemcsak az iskolában, hanem késõbb is mindig.
Köszönjük, hogy dolgoztatok ezért az ünnepért. És köszönjük mindenkinek, aki veletek együtt dolgozott és segített nektek: tánctanárnõnek, osztályfõnököknek, segítõ tanároknak, a 11. évfolyamnak; és a helyszínt rendelkezésünkre bocsátó iskola munkatársainak.
Hadd fejezzem be mondanivalómat a már idézett Márai Sándor másik, ide vágó gondolatával:
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyûjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S errõl megfeledkeztek.
Mi ne feledkezzünk meg. A 2002/2003-as érettségizõ évfolyam szalagavató bálját megnyitom.